az ir azaz a bérgyilkos

nem szoktam ilyen, u.n. gengszter filmeket nézni, de újabban rászoktam a mozizásra (hiába, meg kell csináltatni azt a fránya tévét), meg vonzott a két főszereplö, Robert De Niro és Al  Pacino (a rendező Scorseseéről nem is beszélve, akit csak a lefutó stáblistánál fedeztem föl)

nos,  néha nem árt ha ember megnéz olyan filmeket is (megismerkedik olyan dolgokkal is) amit amúgy nem szokott, ami az érdeklődésén kivül esik, sőt amitől esetleg részben viszolyog is

ennek a filmnek a végére kibontakozott egy olyan pszichológia, ami megkísérelt a dolgok mélyére látni már-már katartikusan megmutatni, hogy egy bérgyilkos is lehet "valahol" ember, még ha nem is érti....az egészet, ami történt vele, s általa, amiket tett.... (ő csak csinálta, amit mondtak neki, akár a háborúban- mert hogy a háború után játszódik a cselekmény, azt hiszem Móricz Zsigmondnak van egy - kisebb léptékben, de- hasonló alapvetésű elbeszélése: Szegény emberek)

(a színészek valóban remekelnek (csak maszkjukkal nem voltam kibékülve, össze-vissza fiatalitgatták ,öregítették őket, és két azonos jelenetben nem voltak egyformák Al Pacinot a felismerhetetlenségig eltorzitották,  valamit rakhattak a saját fogsorára)...szerintem ezeket a külsőségeket el kéne hagyni illetve finomabban csinálni, engem zavar) (a digitális mmaszkirozás sematizmusáról nem is beszélve...)

legvégén a fő"hős" teljesen magányos,  egy öregotthonban..csak ápoló, pap látogatja (egyszer egy lánya, sírva, )s (van egy a négy között aki tudni se akar róla)...(nameg akaik faggatják)...

a legvégén odaszól a papnak, tolószékéből, hogy hagyja résre nyitva az ajtót

(valószinű nem akar egyedül maradni -- a lelkiismeretével?)