mig azt hittem, hogy teljesen egyedül fogok december 24-én délután felutazni Pestre , hogy ne legyek egyedül karácsonykor - úgy hozta a sors, a véletlen, hogy végig "társaságban", folyamatos és jó beszélgetésben töltöttem...
mint menet közben kiderült, majdnem kortársak vagyunk, és ugyanoda jártunk egyetemre , némileg ugyanazt stafétát váltva, de közös tanárismerősökkel - és élethelyzetekkel...
a legvégén be is mutatkoztunk, mikor már szinte mindent tudtunk egymásról...
-s azzal, hogy reméljük, még találkozunk,
bár nem sok esély rá, de mégis...
visszafelé, kifelé és hazafelé menve az ünnepből, egy lányzó huppant a szemközti székre, aki végig fülhallgatóval a fülében telefonálgatott vagy zenét hallgatott - semmi hajlandóságot nem mutatott volna , hogy szóba elegyedjen velem, sőt ahogy kivettem az akaratlanul is "le"hallgatott beszélgetéseiböl, a saját anyjával se nagyon volt informativ, - barátnővel annál inkább- szegény s feltehetően aggodalamaskodó anyjának csak kimért válaszokat adott, "nem vagyok szomorkás" csak nem szeretek utazni, de leteszlek " (leletette is--- micsoda szó ez!), a barátnővel persze jóval hosszabban és élénkebben, anyukát is kissé kibeszélve, rá panaszkodva- fecserészett...
hát igy van ez
a vonat mindenféle titkok tudója és kifecsegője... és jellemek elárulója (irók mekkája lehet)
de ezt már régebben is megirták (csak akkor még a fennhangon lefolytatott -s illetéktelen füleknek kitett- mobilbeszélgetéseket nem soroltuk közéjük)
Az én bejegyzésem talán érdekesebb lenne, ha továbbfecsegném, mimindent tudtam meg, de nem teszem. (Én diszkrét vagyok.)
aliz2. :: 2010. dec. 26. 23:05 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: kapcsolatok, utazas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése