2021. december 30., csütörtök

ÓÉVBÚCSÚZTATÓFÉLE 2007 DEC 30

 

szóval, komolyan úgy érzem, hogy ez az (Ó)év már teljesen elhasználodott, el is piszkolódott, szürke, fáradt, várja, hogy megújuljon... pedig csak egy majdnem önkényes számcsere 7-ről 8-ra fog beállni; 2007-ről 2008-ra ugrunk holnap éjfélkor az itt használatos időszámitásnak megfelelően. (jelzem zsidó naptár szerint már ősz óta jóval több: 5768. év van) - de itt és most az itteni (keresztény) naptár szerint élünk és ünneplünk. (azaz én voltaképpen mindkettő szerint próbálom olykor - lásd . szeptember 12-i blogbejegyzésem); rég volt amikor  ált. iskolásként , 50-es évek első fele, az igazgatónőm jól le is hordott miatta.) Mindig csak másnak okoz(ott) problémát az én un. kettős "identitásom", magamnak soha. Sőt.

Most viszont egyértelműen összegeznem kéne némiképp a 2007-et, ami szerint tagolódnak az éveink, hivatalosan is. Nem szoktam fogadalmakat tenni a változtatásra, az újra. (Hogy aztán ne kelljen feloldást kérnem a könnyelmű igéretek miatt, a másik évszámításnak megfelelő fordulókor.)

nem teszek fogadalmat, de sokmindent igyekszem másképp csinálni az elkövetkezőkben.

nagyobb rendet! azaz nem csinálni rendetlenséget. merthogy a rend lenne a természetes állapot.

(....s a lelke is mindennek)


aliz2. :: 2007. dec. 30. 20:57 :: 2 komment :: Címkék: naploszerűség





2 megjegyzés:

  1. Tyria:
    2008. 01. 03. 13:41
    Az un. "kettős identitástól" csak több lehetsz! Máskor is írjál ilyen ünnepekről, szokásokról! Az ilyenfajta ismeretektől mi is gazdagabbak lehetünk. :-)
    Jó egészséget, békés új évet kívánok én is Neked!!

    2. aliz2.:
    2008. 01. 03. 17:23
    Köszönöm szépen!!! majd igyekszem, amit, s ahogy tudok... :)
    És Neked is minden jót az új évre!

    VálaszTörlés
  2. a rend... aktuálisabb mint valaha!

    VálaszTörlés