tulajdonképpen annak idején azért kezdtem el olvasni u.n. ezoterikus vagy spirituális (kislányom akkori definiciója szerint "gyagyás") könyveket, (mert meg kell hagyni volt ezek közt talmi new ages is) , hogy találjak némi igazolást, magyarázatot, egyezést, analógiát stb. a spontán misztikus, spirituális, transzcendens , mindenesetre nem hétköznapi élményeimre, ezek az élmények, "események", eltartottak egy darabig, epizodikusan... ritkuló előfordulással legalább egy évtizedig. szolidabb formában olykor, elvétve most is, vagy csak attól is tűnik szolidabbnak, mert jobban tudom kezelni, - igen segítettek ebben a könyvek, a fényadó, reiki, prana nadi, joga tanfolyamok, agykontroll stb. is. Nomeg a Szintézis Szabadegyetem. De a lényeg mégis azokban az egyedi, megélt élményekben volt, amikről persze kiderült, hogy ha nehezen is kategorizálhatók, tényleg valóságosak (én ugyan ebben mindig is biztos voltam, sőt), és ezek meghatározóak lettek, végérvényesen megváltoztatták a világszemléletem, a világ"nézetem" - ahogy mondani szokás. Az életérzésem. Az élethez, a létezéshez fűződő viszonyom. Mert TUDTAM, hogy így van, ahogy átélem. És hogy valós. Tágasabb és tudatosabb, mint amit addig valósnak, valóságnak hittem. A nehézség abban volt, hogy integráljam, a hétköznapokba is. Mert hogy az élmények egy módosult tudatállapotban lephettek meg... Az pedig távol állt tőlem, hogy megpróbáljam az egész életem ebben az állapotban élni. Még meditálni is nehezemre esne hosszú percekig. De az a pár-pár perc, amit ajándékba kaptam, olykor-olykor, mégis kihatott a hétköznapjaim látásmódjára is. Mert hogy abban a nagyobban, tágasabban, tudatosabban volt képes elhelyezni.
Zavar(t), hogy nem lehet ezekről a dolgokról beszélni, vagy csak közvetve, áttételesen, óvatosan. pedig nagyon kellene, vagy csak azok érthetik (talán), akik hasonlót átélhettek.
Ezért is jöttek jól a könyvek, pláne, ha megküzdöttek - s sikeresen - a tudománytalanság vádjával is. (a korlátozott tudomány vádjával! hiszen az új paradigmájú megfér vele.)
Ilyen a most már végigolvasott Stanislav Grof könyv, ami egyben összegzés is.
Az utolsóelőtti fejezete különösen, aminek címe "A kozmikus játék: Az emberi tudat legtágabb határainak feltárása" -
és hogy miért jön ez most kapóra nekem? mert megint az történt, hogy valami hasonlóra gondoltam, szokásos biciklizés közben, amikor előjönnek ezek a meditativ gondolatok, nem tudom honnan, de többettudón, mint általában, míg a háztömbünk sarkától a kapunkig értem, gondoltam végig... jó lett volna rögzíteni, gondoltam közben, a kapu előtt le is firkantottam pár sort valami cetlire, amit persze már nem találok- de annyira merésznek tűntek a gondolatok, hogy - eddig nem is akartam leírni nyilvánosabb helyre, mint ez a blog itt pl. - (amúgy hasonló témákról sokáig volt is egy külön, zártabbnak szánt, blogom - csak később rájöttem, hogy nincs értelme szétválasztani blogban se ezeket a témákat, mit ahogy az életben is épp az integrálása lenne a lényeg: az égnek és földnek, a hétköznapoknak és a csodáknak, egyszerre éljük. Nos "eretnek" gondolataim épp ezzel voltak kapcsolatban, hogy ez az egész, amiben létezünk, egy nagy JÁTÉK, Isten játéka (és talán nem is kellene annyira komolyan venni! lehetne könnyedebben is, játékosabban"), s hogy ő játszik bennünk (nem is csak velünk), hogy azért teremtődünk, hogy kipróbálhassa magát, különböző szerepekben, és tulajdonképpen, ugyanaz az egy-ség, amiből kiszakadnak a részek, az újjászületésekkor, mert dehogy is X Y születik ujjá, hanem az a tágabb "isteni" valóság, amiből ő is egy rész... mindenki az... csak a szerepek cserélődnek... de jut eszembe írtam már én hasonlót, 20 évesen is, csak másfelől (pesszimista halálszemléletből) indulva: Örökkétartó előadás,/ a szereplók változnak, letűnnek,/ a Halál tapsol, finálé nincsen, /csupán szüntelen színváltozás"
Nos arra gondoltam még azon a rövid bicikliúton - vagy inkább ez gondoltatott általam?_ , hogy Istenről elfeledkezünk bennünk, pedig eredendően ott, van, belőle vagyunk, nélküle nem lehetnénk, s talán pont úgy felejtjük el, s ő épp úgy nem felejthet el minket, mint ahogy könnyebben feledkeznek meg a gyerekek szüleikről, mint fordítva. A szülő (az Atya) ennek mindig tudatában marad..., a teremtésének.
De hogy miért is van ez az egész kozmikus játék? amiről menet közben, belül, nem is tudjuk , hogy az(?)
Nos, most okosodhattam kicsit a Grof könyvből, bár közben megint rájöttem arra, hogy a költők is, nevezetesen József Attila, ezeket a dolgokat is már - érzékletesen, átélten és átélhetően - megfogalmazta.... persze Grof igyekszik alkalmazkodni az elfogadott tudományos nyelvhez..., miközben épp azt fejtegeti, hogy a hagyományos, hivatalos tudomány elfordul ezektől a számára megragadhatatlan , mert mérhetetlen, jelenségektől, illetve eleve rossz az alapelve. A modern tudomány persze, szerencsére, eleve az új paradigmára épül!
Grof holotrop tudatállapotnak nevezi ezt a tágabb tudatállapotot, amikor kitágul az egész világszemléletünk.
ez a legfelsőbb elv, az abszolút, ami semmi figuratív képet nem tartalmaz, tértelen és időtlen, minden korlátot, kettősséget pláne, meghaladó; egy ragyogó fényforráshoz hasonlítható, de ugyanakkor egy végtelen tudati mező ; teremtőerővel és végtelen értelemmel. Minden létezés bölcsője, forrása - ilyen szavakat ír róla Grof, de a végén mégis megállapítja maga is:
"Közvetlen, személyes élmények kellenek ahhoz, hogy teljesen megértsük ezeket a rendkívüli állapotokat" (mármint az abszolút különböző módozatú átélését.) majd, hogy megélhetjük a legfelsőbb elvet, de leírni nem tudhatjuk, a nyelvünk nem alkalmas erre. Akinek volt ilyen élménye, tudja, hogy kifejezhetetlen!(különösen azok irányába, akiknek nem volt ilyen élményük) Hiszen a mindennapi nyelvünk más kifejezésére lett kitalálva. A költői nyelv egy fokkal alkalmasabb már!(ez se véletlen)
A tudat kitágulását érzékelve lehullanak a különböző, elválasztó korlátok, azonosulhatunk a transzcendens "forrással". (amit kiki különböző névvel illethet) de az átélés azt jelenti, hogy rádöbbenünk, hogy azonosak vagyunk az egész kozmikus hálózattal, a létezés egészével.
S hogy MIÉRT az egész teremtés? hogy mi motiválta? a túlcsorduló lehetőségek kipróbálni akarása? (Mert a mindenség ráadás csak,/az élet mint az áradás csap/ a halál partszegélyein/ túl, űrök, szívek mélyein/ túl, túl ..." J.A.) az (ön)megismerni akarás? "Isten látni akarja Istent".
És itt jön a (biciklimen megsejtett) "játékosság", sőt a humor! Az ősi hindu szövegek szerint a létezés nem más mint Isteni Játék (lilá) .Eszerint a teremtés egy bonyolult, végtelenül összetett kozmikus játék, amit az istenség (Brahman) teremt saját magából és saját magában.- Az eredetileg egységes Abszolut Tudat egységekre oszlik. "Az isteni tehát nem valami mást teremt önmagából, hanem a saját lényét alkotó mezőben hajt végre átalakításokat." -"A teremtés folyamatának második fontos eleme az elszakadás vagy felejtés, amikor a származtatott tudati egységek elveszítik a kapcsolatot eredeti forrásukkal és tiszta természetük emlékével. Kialakul bennük az elkülönült azonosság érzés, hogy teljesen külön állnak egymástól. - elszigetelődnek.
Hétköznapi logikával felfoghatatlan, de valójában paradox lények vagyunk, egyszerre részek és egészek. (azonosak forrásunkkal és egymással.) (vö. hologfária -)
A holotrop tudatállapotok kutatásából nyert felismerésekből olyan képet kapunk a létezésről, hogy az nem más, mint a kozmikus teremtő elv meghökkentő játéka...(amely meghaladja az időt, a teret, a lineáris okságot és bármiféle kettősséget. (Minden a differenciálatlan tudaton belül történik.)
A folyamat nagy másik része viszont ellentétes irányú: az elszigeteltség felszámolása, a határok feloldódása, és újraegyesülés a forrással, az Abszolút Tudattal.
(spontán kiválthatják természeti élménynek, műalkotások, szerelem, szülői élmények, esetleg stressz, fenyegetett helyzet - ezek az u.n. "csúcsélmények" - nem "abnormálisak"!, hanem normális feletti élmények. Önmegvalósitás, önkiteljesités lehet az eredménye.
... Szóval: legmélyebb természetünk isteni, azonosak vagyunk a világegyetem teremtő elvével, s ugyanakkor az anyagi világban létező fizikai testek vagyunk.
a visszaút nem könnyű - az önmegismerés nehézségei miatt is!
és nem is lehet végcél ez az újraegyesülés az istenséggel, mert az a teremtés kezdete is! és a teremtés, a sokfeléosztottság okkal-céllal lett!!
A kabbala szerint is: "az embereknek szükségük van Istenre, és Istennek szüksége van az emberekre"
egyszerre kell élni a földön és az égben - úgy tűnik...
egyszerre élni (integrálva) a létezés anyagi és spirituális oldalait. (Grof szavaival hilotrop és holotrop dimenzióit.)
.............
...hosszú lett , de tulajdonképpen ezekről a dolgokról eredetileg (én is) könyvet akartam (akarok?!) írni...
aliz2. :: 2009. dec. 18. 20:09 :: 2 komment :: Címkék: elmelkedes, kolteszet, k
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése