GYEREK AZ ASZTALNÁL 2012 DEC 26

 

már nem tudom , melyik -zsidókról szóló- könyvben olvastam, hogy az az asztal, aminél nem ül gyerek -nagyon szomorú...

hát a mi asztalunk szerencsére nem volt az, karácsony másnapján...  (hogy itt most látszólag két vallásról egyszerre van szó, netán keveredne, abszolút nem számít, annál is inkább, mert valójában is egygyökerű, ha annyira nem is, hogy én pl. idén hosszú napkor (jom kippur) nem teljesen betartott bőjtöm, most adventkor, azaz 24-én, napközben véltem kipótolni, technikai okokból is, az utazásom meg az időjárás akadályai  miatt); szóval karácsony másnapján a mi asztalunknál is volt már  kisgyerek: az unokám! - holott még ülni nem is tud a maga 10 hetével, viszont aludni se akart kis Mózeskosarában mellettünk/alattunk, a szórakoztatására felfüggesztett zenélő majomjátékát is elég lehangoltan , egykedvűen nézegette, aztán meg elkezdett nyűgösködni, sírdogálni, mignem felkéreckedett anyja nyugtató karjaiba, az asztalhoz, a magasba, közénk, ott aztán rögtön elhallgatott, nézelődött, és nem sokkal később, mire mi megettük a kacsasültet, el is szenderedett, aztán már az anyja is ehetett...

boldog az az asztal, ahol kisgyerek van. 

Boldogan  ültem szemben unokámmal és  őt örömmel és odaadással tartogató lányommal.

és nem is tudom, mivel laktam-e jobban, a finom ebéddel, vagy unokám látványával,

mindenesetre, unokám látványa a lelkemet táplálta... ami bizony nem kevés..., és fontosabb is mint a földi táplálékok...

h, butaságokat írok! össze se mérhetők.

aliz2. :: 2012. dec. 26. 23:56 :: 2 komment :: Címkék: LÁNYOM, UNOKÁM, ünnep, vallás