az "Egy angyal önéletrajzai" c. könyv fülszövegében rögtön megragadott egy adat, személyes érintettség okán: "A másik életrajz főszereplője az 1943- ban született Józsa Berta:" mert hogy én is 1943-ban születtem!
Aztán, már a könyv vége felé, ("A pusztulás szép harmóniái" c. fejezetben) minden kétséget kizáróan érezhettem, hogy nem csak hogy kortársak, de mintha (iker)testvérek lennénk.Józsa Berta és én. És az összekötő kapocs, a híd, a közös pont, a közös élmény egy film volt: az "Esős vasárnap" ...
"A kollégiumban a lányokkal felvettük egymás ruháit, hajcsatokat kerestünk, öveket adtunk egymásnak. Akkoriban a széles, lakkozott őv volt divatban nagy kerek csattal. Semmiben sem különböztünk egymástól, nyugodtan kicserélhettük volna kezdődő életünket is.A mozdulatlan idő akkor éppen mintha nekilódult volna, ígéreteivel halmozott el bennünket. Vasárnap esténként hárman-négyen együtt jártunk moziba, táncolni az egyetem klubjába, vagy színházba. Ábrándoztunk, reménykedtünk. És közben el nem engedtük volna egymás kezét. Olyanok voltunk, mint Balázs Ági az Esős vasárnapban, és közben olyanok szerettünk volna lenni, mint a bátor Bakonyi Olga. Egy kicsit legalább olyanok. Ültünk a sötétben, a vásznon Bakonyi Olga sétáltatta lábait Pesten a Sportuszoda kövezetén. Sétáltak a hosszú vádlik, sétált a boka és külön a lábfejek, és minden csont tudta, hogy szép. Volt bátorságuk szépnek lenni. Csakhogy mi azt tanultuk, hogy aki túl bátor, az végül nem lehet boldog. A boldogság csendes, ezt tanultuk. És Balázs Ágin láttuk, hogy ő tényleg boldog, ahogy üldögélt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a Kaszás Pali mellett. Hagyta, hogy átfogja a vállát. Egy pisszenés se volt a moziban. Egy esős vasárnap délután. Csakhogy én még sose voltam Pesten, az egy másik ország. Elbújni jó, jó, jó. Ott fényesek az utcák, csinosabbak a lányok, más illata van a levegőnek. Tevéled még egy kis magány oly roppant csábító. Aztán egy napon az egyetem klubhelyiségében történt valami. Találkoztam az én Kaszás Palimmal. Felkért táncolni. Egyszerre megindult bennem minden(....) Nekünk mesélt minden esőkoppanás, elbújni jó, jó, jó, dúdoltam , és közben az én Kaszás Palimra gondoltam, egészen úgy, mintha Balázs Ági volnék."
....hátborzongatóan ugyanaz az élmény, az enyém, ( a miénk), mert én is (mi is, merthogy mi is hárman-négyen láttuk a filmet, a kollégiumból, egyik vizsgánk után): Balázs Ági voltam (mi is azok voltunk), ugyanúgy mint ahogy Józsa Berta is úgy érezte. És most így, együtt, JÓZSA BERTA (is) ÉN VAGYOK"! csak azt nem értem, hogy a nálu(n)k jópár évvel fiatalabb szerző: Schein Gábor, hogy adhatja ezt az élményt így, ilyen priméren át, a mi korunknak megfelelően - avagy az "angyalok"... mégis csak kortalanok (s nemtelenek persze) , és akkor ezek szerint mégis csak a szerző és az "angyal" felcserélhetők..., másrészt Flaubert óta tudhatjuk, hogy minden jó iró a maga Bovárynéja. Tehát Schein mondhatja elsődlegesen, saját korától (és nemétől!) függetlenül, hogy "Józsa Berta én vagyok"... (ahogy Flaubert mondotta volt,- hogy "Bováryné én vagyok")
de hogy még "Balázs Ági " is... ?!!
(U.I. hát megtudtam, hogy az anyukája volt! :)igy világos...s ő lehet az én kortársam)
.......
v.ö.:http://lineas.freeblog.hu/archives/2008/06/14/Esos_vasarnap/
aliz2. ::
2009. dec. 30. 21:30 :: 10
komment
Kategóriák: film, irodalom ::
Címkék: fim, irodalom, kacsolatok, konyv, mult
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése