2021. november 22., hétfő

ZENEIRODALOM ORGONAKISÉRETTEL 2013 NOV 21

 

tulajdonképpen nem is néztem meg alaposan a plakátot, Pestről jöttem, vizfejű országunk fővárosábúl (azaz éppen a vizfejből, ahol milliónyi program jutna egy napra is, komolyzenei is, persze) 

de ritka alkalom valami komolyzene kisvárosunkban, (meg kell ragadni): orgonahangvereny, a hagymaházi szomszédságunkban,

nem lehet rossz 

Rákász Gergely a plakáton a szétterpesztett tiz ujjával, mint valami (zen

e)mágus vagy bűvész, illuzionista varázsol - kissé hatásvadász módon sokat sejtetve

meg persze a hagymaháznak nincs orgonája, de saját gépiorgona lesz a szinpadán - mondják

aztán kiderül, hogy legalább annyira zeneirodalom órán vagyok, mint hangversenyen

de meg kell hagyni, nagyon jó, változatos, érdekes és szakmailag is tartalmas, szinvonalas előadásban részesülünk



és ha a zene közben nem is az "igazi", csak átirat persze, meg illusztráció, azért mégis élmény - nem is akármilyen!

muris, de még az a mozdulat is, ahogy átlendül a pad egyik oldaláról a másikra - egy tornászbajnok lóugrás mutatványának is beválna...

sose rosszabbul eltelő másfélórát! végül is Bellinivel, Mozarttal, Rossinivel, Wagnerrel, Verdivel... is töltjük

és végül - nem véletlenül - rokon- (s tőlük lopott) mai filmzenével zárva..

......

nem egyszer éreztem magam konzibeli zeneirodalomórán (a mi tanárunk is nagyon hangulatosan, könnyed derűvel adott elő: Nagy István tanár úr... (Panninak hivott, ma se tudom, miért:) meg eszembe jutottak a szünetbeli pár perces összhangzattan tanulmányaim is a komoly és tekintélyes Szathmári tanár úrnál, csak úgy, pluszban- tekintettel a zeneszerzéseimre... de abba is hagytam erre fel. Nem nagyon értettem, mi köze a zeneszerzéshez az unalmas és fantáziatlan összhangzattannak. Pedig nagyon is sok. Több éves studium. Most hallom. S azt is, hogy a beképzelt, nagy egoju Wagner gondolta csak, hogy egy hétre kölcsönkért összhangzattan könyvvel megoldja ezt is... (később persze tovább is nála maradt...), no és Wagner lett belőle, az operairodalom megújitója. Persze én inkább maradok a dallamosabb és emberibb Verdinél, aki két operabemutatója közt szerényen visszavonult vidéki földjére...

zene nélkül nehéz lenne élni. bánom is én, hogy másokét hallgatom, hiszen olyan gyönyörűek!... de a lelkemben is megvannak a magam dalai... szépek, tán azért hallok minden dalt is annak (Babits után, szabadon)

csak egyet nem értek, holott én vagyok a jóval öregebb és lelassult, miért tűnt minden darab jóval lassúbb tempóban előadottnak, mint ahogy én belül hallom.. (?)



2013. november 21.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése