2021. november 24., szerda

MEGSZÓLÍTVA 2010 nov 23

 

Pesten, úton-útfélen mindig, még a tömegközlekedésnél is, "történik" velem valami

mindig megszólít valaki, vagy valami, legutóbb egy plakát velem szemben,  - a PIMé, rajta József Attila, térről visszanéző tekintete, 



és  Faludy verse róla illetve a Japán kávéházról, egy már  október végén elmúlt kiállitásról, Faludy György Budapestjéről,a kisföldalattin, a Benczur utca felé haladva,  - oda is szaladtam a kocsi végébe, szemügyre venni közelebbről, s mire úticélomhoz értem , el is olvastam, egészen végig a verset, a régmúltból, a Japán kávéházról Attiláról, emlékekről:

Ifjúság, költőtársak, a kávéház, az asztal –
viszem mindet emléknek a Semmibe magammal.
Attila lejegyezte gyorsan a végső rímet.
Szürke világ volt. Miért látom ma rózsaszínnek?

vittem én is magammal, ki a földalattiból, föl a Benczur utcába, máris nem szürkén...


és jutott eszembe nagybátyám  szines, levélbéli emlékidézése ugyancsak Attiláról, és ebből az időből, erről a helyszinről, mennyire egybe vág e kettő, meg a Rónai Mihály András emlékidézlése a közös helyükről a Japán kávéházról, s benne ugyancsak a "Attiláról", a költőről is (meg a "táncos" ról, aki...)

meg itt egy később megtalált dokumentum

 Faludytól:http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/90/faludy.html

.......

másnap meg a Japán Kávéházból lett Irók Boltjába húzódtam be a vad eső elől - ugyan hova, máshova -..., ahonnan pár napja kilépve "megszólított"valaki: író vagyok-e... (vagy "csak" olvasó ), de ez már egy másik történet...


aliz2. :: 2010. nov. 23. 21:07 :: 1 komment :: Címkék: BudapestemlekekesetFALUDYJÓZSEFvers







1 megjegyzés:

  1. Brauswetter Eva
    Sok emléked van még ? Nagyon vårom azokat a makói tanitónénitöl ..

    Gonda Julia
    2007 óta majd minden nap irtam /irok valami posztot... n
    (Nem tudom abbahagyni... 😉


    Brauswetter Eva
    Mår irtam Neked. Ez a reggelim és lelki tåplålékom egyben

    VálaszTörlés