BESZÉDES JELENET 2011

 

nézem a házakat az utcán hazafelé a biciklimről, feltűnik, hogy mennyire szélesek a régieken az ablakpárkányok, (szemben a mostaniakkal, amikről szinte el is tűntek), s egyáltalán, hogy mennyivel biztonságosabban építkeztek régen..., a falak is nyilván jóval vastagabbak, minden zárt a külvilágtól: az én házam az én váram szólás magyarázatra se szorul. Tényleg, kivülről is védettnek, megközelíthetetlennek látszik ez a nagy fehér ház is...! Zárt kapuval, bejárattal. És épp nyilik a nagykapu, egy nagyon öreg, összetöpörödött, hajlotthátú, koordinálatlan mozgású nénit látok a kapuban, s mellette, belekarolva,  egy fiatalabb (de inkább középkorú) férfit, aki próbálja egy irányba terelni, az úton, a ház előtt álló autó felé terelni a nénit, úgy tűnik, mintha ráncigálná és veszekedne is vele... de a néni csak mondja a magáét, és inkább oldalazó, imbolygó lépéseket tenne, a férfi meg erősen rá is szól, hogy de anyu, ne beszélj össze-vissza, haladjunk már! -, nagynehezen az autó felé terelődnek, közben hallom a férfi morgolódását, hogy már rég megebédelhettek volna, de már benn is  ül végre a néni a hátsó ülésen, ő meg megkerülve az autót, rámnéz, vállát felhúzva, kifejezhetetlen arckifejezéssel, ami mégis valahogy azt sugallja, hogy hát igen, "nehéz....", de én arra gondolok, hogy a nénikének lehet, hogy még nehezebb...   

biztos a családjához visszi az anyukáját, vasárnapi családi ebédre, milyen szép gesztus; a néni meg olyan nehezen kimozditható az otthonából (a várából), közben mit lehet tudni, milyen vélt vagy valós dolgok izgatják... és nekem lelki szemeim előtt felsejlik egy másik, sose látott - de jól elképzelhető jelenet - amikor - lehet -, hogy ez a néni - még fiatal anyaként -, rakoncátlan kisfiát próbálta a jó irányba terelni, miközben a kisfiú is - úgy tűnt, hogy csak mondaná a magáét, és szaladgálna össze-vissza... az út elején és végén... sose egyenes irányba..., csak a szerepek közben fel ill. lecserélődnek!

aliz2. :: 2011. aug. 1. 0:28 :: 5 komment :: Címkék: eset, kapcsolatok