2021. augusztus 28., szombat

SZEMBEN EGY-KÉT IGAZOLVÁNYKÉPPEL 2008

 

ne szépítgessük a dolgot! az én most elkészült igazolványképemről van szó, azaz voltaképpen -"objektíve" rólam ; tessék, ime:

pár órája csinálták, ez  itt a parancsra "mosolygós"nak csúfolt változat

a többi valószinű még keserűbb volt, szemüveg nélkül nem láttam tisztán, a fotós és épp ott lévő - segédkező - anyukája választották ezt, jóindulattal

az eredeti papírkép valamivel szélesebbnek tűnik, ma jöttem rá, hogy az én képernyőm minden arcot kissé megnyújt - de ez csak az én képernyőm felbontására vonatkozhat, s nem arra az "arcromlásra", amit az évek tettek... ne szépítgessük a tényeket. 

Emlékszem, a legelső igazolványképemre, amit kb. félszáz éve, a 16. születésnapomra kellett csináltatni, a frissen kapott személyi igazolványomba, hogy azzal milyen elégedetlen voltam! -

részben jogosan, hiszen - több más (amatőr) képpel, meg akkor a tükörrel  igazolhatóan is jobban néztem ki, mint azon az esetleges, merev, műtermi pillanaton. De most, nincs hova nézzek, cáfolatul! 

De sebaj! A lényeg, hogy a mai képet (képem!) egy szabadegyetemi jelentkezéshez kell csatolnom. S úgy érzem, ami ehhez kell,  belül van, és az nem öregszik - legfeljebb "érik".



aliz2. :: 2008. aug. 28. 18:30 :: 4 komment :: Címkék: fotókmultvaltozasok



4 megjegyzés:

  1. evika:
    2008. 08. 28. 23:17
    Nagyon emlekszem a pottyos ruhadra. Lehet, hogy nekem adtad? Ugy tunik,nalam volt. Az biztos, hogy nagyon szep voltal benne.
    Alig vartam a gimit, hogy nekem is olyan ruham legyen. Addigra mar nem eroltettek.
    Tenyleg, szerintem nekem adtad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aliz2.:
      2008. 08. 28. 23:32
      evika, megszépítő messzeségbe került ez a pöttyös ruha is! akkoriban vezették be a gimiben, amikor ez a kép készült, anyukám varrta meg, kötelező volt, mint a diáksapka (együtt a kettő!brrr)
      de akkor rövid ideig dívhatott, ha nektek már nem kellett hordani, nálunk még szigorúan vették
      én nem emlékszem rá, hogy neked adtam volna..., mintha a költözködésnél előkerült volna egy fiókból, szépen összehajtva, meg a diáksapka is
      de ha tudtam volna, hogy örömöt okozok vele, biztos odaadtam volna! :)

      Törlés
  2. évi.:
    2008. 08. 29. 11:42
    Én gyűlölöm az igazolványképeimet, mindig más néz vissza róluk reám...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aliz2.:
      2008. 08. 29. 12:08
      kösz a vigaszt! :)

      Törlés