2021. augusztus 21., szombat

marosmenti 5. beszélgetés képernyőről

 mostanában lusta vagyok programokra járni



nem mentem el a szokásos 5. marosmenti beszélgetésre se, ezúttal Rudolf Péterére, tán mert zárt téren a diszteremben volt, (a tömegtől irtózom)  s tán mert a polgármesterasszonnyal (bár ezúttal igazán oldott és kedves volt)

(tán mert előtte volt egy másik esemény is, amit megnyitott, el is kerülte a figyelmemet - pedig kedvenc Sonkodi Ritám szalonnyi képei (13, Rilke Mária ciklusa alapján) ...erről még irok, mert másnap megnéztem őket, a csöndben (az is való hozzájuk)

---

Rudolf Péter is kellemes csalódás volt, ezúttal kevesebbet példálózott pedagógusgyerekségével (tán mert mégis csak felnőtt, 62 évesen) emlékszem még korai kamasz szerepeire, abban tűnt igazán autentikusnak, bár legutóbb az 1945-ben is!

jó volt hallani a dicséretét, a Páger dija átadása kapcsán, hogy mi tudtunk ünnepelni! szeretettelien és tartalmasan ...(ami országosan nem megy) (ezt én is tapasztalom)

felidézte a szerencsés kezdést (bár ez nem a szinművészetire felvételizése volt, hanem kicsit később), három (általám is látott és nagyrarabecsült film:

Csa-csa-csa

Szerencsés Dániel

Jób lázadása

szeretettel idézte tanárait : Marton Lászlót, Hegedűs Gézát, Nádasdy tanár urat (aki ugy tanitott mint gimnáziumi magyar tanára- korát megelőzve, de mint szerénységem is --- asszociálva a művészeti ágak közt

megvédte a filmet mint önálló autonóm művészetet a szinház mellett (egy rosszul feltett kérdésre

meg még az infantilizmust is, Popppert idézve, aki egy közös szereplésükkor megjegyezte rá:

maga milyen infantilis! de hozzátette: és ez milyen csodálatos!

igen, a szinjáték lényege a játék, a szabadság, a kiváncsiság...

(tán az életben is ez lenne a fontos!)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése