mediterrán Marosvidék
Hát mára (azaz éjfél után lévén: tegnapra) is megvolt egy ünnepi program.
Szépen felújított Korona szállónk (ami még mindíg nem nyílt meg újra szállónak) hangulatos, nyitott belső terraszán, a szabad ég alatt tartotta meg Marosvidék folyóiratunk aktuális számának műsoros-vacsorás bemutatkozását. A korábbi számban nekem jelent meg írásom templom- és iskolaalapító nagyapámról,most lányomnak egy novellája, amit az ismertetésnél úgy tituláltak a fiatal szerzők közt, hogy őt már stilusáról is felismerhetjük. (érdekes, a rajzainak is rögtön, már általánosban fölismerhető, egyedi stilusa volt - annál meglepőbb, hogy most az ifjúsági művésztelepesek (emblémájukat is ő készítette) zárókiállítása tele van hozzá hasonló stílusú (toll)rajzokkal... ez most vagy epigonizmus vagy a 101. majom esete...(?) Amúgy konzisok énekeltek, hegedültek (a főszerkesztő lánya és társai) - műsorként. Lányom egyre inkább hiányolta , hogy kedvencét, az én nevem la bella tangolita ciműt senki se adta elő... csöpp hiján viszont ő... (a borkortyok szaporodtával, mit az asztalunknál volt történelem tanára szorgalmasan utántöltögetett.) - Amúgy volt finomságoktól roskadozó svédasztal, én ugyan nem laktam jól vele - kutya(megséf)setörődikvelünk vegetáriánusokkal, csak kis krumplit, s főleg csak salátát tudtam venni. Halat ettem volna (pisztrángot), de lányom időben figyelmeztetett, nehogy megijedjek , mert szeme is van! Asztalszomszédaim szerint szálkákkal is telerakták. Amúgy kellemes volt a "mediterrán"nak hirdetett est. Lányom volt osztályfőnöke is asztalunknál ült. Most ment nyugdíjba, és teljesen kivirult! Hihetetlen... Olyan helyzetek állnak újabban elő az iskolákban (is?) (összevonnak, önállóságot szüntetnek a nagyapám alapitotta is e sorsra jutott), hogy - azt hiszem - szívesebben mennek (menekülnek?) nyugdíjba az emberek... Lányommal jól elbeszélgetett ő is. Én is - a volt kollégákkal, egyben egykori iskolatársakkal...
Mikor elbúcsúztunk a főszerkesztő-szervezőtől, lányom után szólt, hogy adjon máskor is írást. Nekem nem is! Pedig a még egyetlen idei számba most én akarok apámról írni, merthogy idén 100 éve született, s ha nem is itt, ezen a tájon, (hanem a fővárosban), szeretném, ha valami nyoma maradna ennek a vidéknek a kiadvanyában, a Marosvidékben, ha már ide vetette sorsa, a Marosvidékre... ahonnan aztán munkaszolgálatba hívták, honnan nem jöhetett vissza... Talán, ha ő is Pesten, mint az öccse..., ő is megmenekülhetett volna.... de akkor én nem lennék, nem írhatnám ezt se, nem emlékezhetnék rá, nem lennék. Min is múlik élet, és ... nemélet?...
Haj, de sokon!
aliz2. :: 2007. aug. 20. 0:45 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: folyoiratok, kultura, lanyom, MAKO, unnep
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése