György Péter ir apjáról, "apám helyett" cimmel, több részletben hozza a szövegét a Litera. Figyelemreméltó irás. ( http://www.litera.hu/irodalom/az-apam-helyett-ii )
De engem különösen ez a részlet érdekel. Izgat. A hely és idő miatt. Bor- ahol György Péter apja is munkaszolgálatos volt, akár az én apám. Csakhogy az én apám nem menekült meg, "kiismerhetetlen módon" sem...
1944. október 5-ről és 7-ről van itt szó, meg valami Kucevóról is.
eddigi kutatásaim alapján apámnak épp ebben az időszakban veszett nyoma, s valószinű Cservenkánál, 6-án... (a tömegkivégzésnél) nem értem ezt a Kucevót..... meg az útjelző táblákat, az alternativákat "az utak elágazások közötti választásokat")(voltak? lehettek?!), és a nemsietést (akár a Ji Csing bölcsessége...?"Sietni mindig rosszabb, mint nyugton lenni"( (hogy lehetett volna "nyugton lenni" az erőltetett menetben? egyéb forrásokból azt tudjuk, hogy nem lehetett "lemaradni", lelassulni, kiállni a sorból, "választani".... vagy mégis? (meg lehetett volna szökni?! vagy ez a "második lépcső" volt már, ami megmenekült? - nem értem! És akkor mégis, mit jelent ez: "utak és elágazások közötti választásokban semmiféle józan megfontolás nem segít" Hát akkor mi...? semmi?... (Pláne, ha tudjuk, nem is lehetett választani!)Van, lehet itt valamiféle tanulság? Vagy marad a sorsnak (vagy a "sorstalanságnak"? ) való kiszolgáltatottság és kiszámíthatatlanság? :
-------
"...Kiismerhetetlen módon, de visszakapta az életét, cserébe viszont úgy tett, mintha el sem akarták volna venni azt. Bár ez nem egészen igaz. Egy apróságnak tűnő, de igen fontos, s az életét átható dolgot igen pontosan megtanult hazafelé jövet.
"Október
5.
Megnézzük ez útjelzőket. Kučevo 48 km. Kučevo Belgrád
felé van, a fiúk egy részét még tegnap arra irányították,
gyerünk oda. De nem sietünk, ez a jelszó. Délután kukoricát és
krumplit sütünk egy réten, puliszkát főzünk, majd egy kihalt
faluban alszunk."
Látta, mennyit érnek a tervek, hiszen az utak kiszámíthatatlanok, s mindig másfelé vezetnek. Nagyon pontosan használta a kaland kifejezést, hiszen a sorsa, mint ama antik próbatételes regényekben, apró, kiismerhetetlen fordulatokon múlhatott, s múlott is. Ott állt H.-val, s többi alkalmi társával együtt az útjelző táblák erdejében, az alkalmak megragadásának és elszalasztásának megválaszolhatatlannak tűnő kérdésével, s végül jó megoldást talált. Kiismerhetetlenek az okok és az okozatok, idézte újra és újra el a Dürrenmatt-regényt. Nem sietünk, mondta, ezt megjegyeztem, mert épp elégszer hallottam tőle. Ahogy öregedett, s elégedetlenül nézte, amint vakon nyitott szemmel élem az életem, úgy szólt oda egyre gyakrabban: Kucsevo, te meg hova a fenébe sietsz. Volt, hogy durvábban mondta, ha nagyon bosszantottam. S ha egész egyszerűen emberi méltóságán és büszkeségén alulinak tartotta, hogy azon gondolkozzon, miért is gyűlölték meg a zsidókat mindazok, akik aztán megtették, amit megtettek, s ha végtelenül ingerült lett, amikor arról az ok-okozati összefüggésrendszerről beszéltünk, amit a társadalomtudományi logikámmal összehoztam, mondván tényleg nem lehet tudni, hogy miért csinálták ezt a zsidókkal, akkor mindez sokkal drámaibban áll a sorssal kapcsolatos tapasztalatára. Mert ha 1944 semmiféle, a saját zsidóságával kapcsolatos kérdésre, a nem kívánt örökséggel kapcsolatos mélyen nyomasztó tapasztalatra nem indította, sőt ellenkezőleg: az Új Világot belakó novij cselavjek fogalmát épp azért kedvelte, mert annak antropológiájában a zsidóság kategóriájának nem volt helye, mindez nem volt teljesen érvényes arra, amit a sors uralhatóságáról, kiismerhetetlenségéről gondolt. 1944-ben azt tanulta meg, hogy az utak és elágazások közötti választásokban semmiféle józan megfontolás nem segít. Sietni mindig rosszabb, mint nyugton lenni. S amennyire lehetett, komolyan élvezte az utat hazafelé: a csavargás élménye, a szabadságtól ittasult hetek tapasztalatának emléke, mintha egy-egy pillanatra elfeledte volna Császár főtörzsőrmestert, és Marányi alezredest. Jól vagy rosszul választottak-e, amikor jobbra vagy balra tértek.
’Október
25.
Lógunk Szegeden. Találkozok Gáborral, Rózsa is ott van,
s még vagy 300 bipsi. (Rózsa még Pancsován* elmesélte a buliját.
Október 7-én ő Kučevóban volt, aznap mikor mi reggel elhagytuk a
várost. Délben bejöttek a németek, egy csomóan a partikkal
elmenekültek a hegyekbe, ő viszont még pár százzal a németeknél
jelentkezett, hogy meglógtak a partiktól. [A marha Bányai és
Rajna ötlete.] A németek magukkal vitték őket Belgrád felé,
sebesülteket szedettek velük a tűzben, úgyhogy sok halottjuk is
volt. Végre Belgrádban átkerültek az orosz oldalra.)’
....
*apámat (a holttányilvánitás tanui jegyzőkönyve szerint) Pancsován látták utoljára...
Hol vagytok Kucevók?!
És hol az apám?!!
aliz2. ::
2010. aug. 24. 0:38 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák: vélemény ::
Címkék: apa, elmelkedes, irodalom, mult, tortenelem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése