2022. július 18., hétfő

ANDRÁSSY ÚTI SÉTÁK 2014 JULIUS

 

Helyettük is sétálok

itt az Andrássy úton

Velük beszélek

ahogy egykor ők is

egymással

két testvér:

apám és öcse

operaelőadások után.

Elférnek mellettem

széles az út -

különben is

nekik már

nem kell hely-

Bennem vannak

és szerte mindenütt.

Néha válaszolnak is.

Főleg a nagybátyám

akivel valóban róhattam

utakat Genfben, Nizzában,

Portorozban, Bécsben

és egyszer Budapesten is...

Az ő mélymeleg hangját

jól ismerem, apámét nem

(mint ahogy őt magát sem)

bár -mondják- neki is

szép orgánuma volt

hiszen az Operában dalolt

sétáik előtt

De én vele sose sétálhattam

sehol.

Hiszen pár hónaposan

még nem tudtam járni

csak a karjában ülni

de kiszakitott onnan is

a munkaszolgálati behivó

Borba, meg minket is

anyámmal a deportálás

Strasshofba

majd Zlabings, Theresin,

honnan visszatérve aztán

hiába vártuk apám...

talán őt kerestem

akkor is, mikor elcsatangoltam

az óvoda kapujából

egy szombat délután

talán az Andrássy útra is,

de ő nem jött szembe velem

semmilyen úton sem,

eltűnt a bori halálmenetben

s táncos öccse vissza Nyugatra

hol vendégül láthatott

mintegy lányaként

mikor már felnőttem

apa helyett apám

s mesélte kettejükről

hogy rótták ifjan

operaelőadások után

az Andrássy utat...

hol most mindig

rájuk gondolok

ha arra járok

s sétálok helyettük is

lassuló s meg-megálló

roggyanó léptekkel

mert ilyenkor mindig

összeszorul a szívem


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése