2020. március 5., csütörtök

rajz

még mindig ABA-NOVÁKot rajzoljuk "után"---



érdekes, hogy látom, szinte szebbek a másolásokon a figurák, alakok... (persze ez nem jelenti azt hogy Aba-Nováknál esetleg nem kifejezőbbek, meg nyilván az eredetiség érdeme az övé.

de jó látni ezeket az un másolatokat is,kicsit újjáteremtések is



én most Kató-asszonyt  választottam, a festő feleségét, akiről úgy nyilatkozott az unokája, hogy világszép,volt
én azon a fetményen nem látom a világszépséget, inkább egy markáns , határozott, kemény arcélt, hatalmas erőt benne....



amit mellesleg én a vonásaimmal akaratlanul is  megszeliditettem...

mivel annyi a fekete rajta: :ruhája, héttere, hogy vezetőnk javaslatára, fekete lapra is elkedtem, az arcél meg is lett, fehérrel felrajzolva, de minthogy itthon hagytam a szineseket.... majd egy hét múlva befejezem, azert az arcot feltétlen ki kell rózsaszinezni is

egyébknt kaptam egy nem túl komolyan veendő bókot is (mikozben én folyton hátránynak érzem a vázlatszerűségem)
hogy milyen jó meg szép, hogy 3-4 perc alatt felrajzozlok valamit, aminek értelme van...
hát, koszöntem, igy is lehet mondani...:)
de ez nem műfaj, az ő órákon át kidolgozottjai pedig azok, s a végeredményt kell nézni



de hát ilyen (kidolgozatlan) az én egész életem--mégha vannak is rész"értelmei"...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése