a Petkoban böngészem a felakasztott ruhákat, mikor mellettem valaki rámköszön, évekkel, évtizedekkel? előbb láttam utoljára, kedves, ismerős arc...Svédországból - jut eszembe a nevénél előbb is a helyszin ahol immár családostul laknak...(egyébként orvos! )
nagyon megörültem neki, váltunk pár érdeklődő szót majd
mondja, hogy a felesége hivatásos fotós, és most van egy egy éves projektje
sérültekről csinál sorozatoot, testi és lelki - mindegy
vállalkoznék -e?
kicsit megdöbbentett...én általában is ódzkodom az interjuktól is, de mondja ez inkább fotó lenne ...
végül is azt mondtam kérek gondolkodási időt...
kaptam, sőt azt is megköszönte
majd keres a fb-on
***
még nem keresett, de minél többet "gondolkodom" annál inkább elfogadhatatlannak, vállalhatatlannak tartom a dolgot
lányom csodálkozott is, miért gondolhatnak lelki sérültnek?!
hát gondolom a holokauszt átélése, apám elvesztése...ilyenek...
csakhogy én mindent elkövetek mindenfajta lelki sérültség ellen
(ha nem is látszik? s még ha letörölhetetlen is a szomorúság az arcomon, minden selfin is látom!)
nem akarok stigmát.., ne stigmatizáljon senki
igy a válaszom egyre inkább , egyre határozottabban: NEM!
Az istenek halnak, az ember él" ?- jutott eszembe ma (egy újabb halálhír hallatán) tagadóan a babitsi (József Attila elitélő kritikája miatt is híressé, hírhedtté(?) váló kötetcím . no nem !
az emberek halnak, Isten él...
********
most V. J.-t hallottam, ő lett a soros...
először azt mondtam, nem ismerem ...
dehogynem... az utcánk elején lakott, rendőr volt,
hát persze.. a Gyarmati cukrászdában kerülgettük egymást mindig éltető kávénkkal, évődött is vele, kedvesen...
milyen kedves volt, mire megőszült teljesen...
fiatalon feketehajú, kifejezetten jóképű ,szigorú rendőr...mikor egyszer 8 óra előtt a gimibe rohanva , késéstől tartva, áthajtottam a Szegedi utcai iskola átjáróján, gyanútlanul, nagyon rámszólt, hogy "tanárnő létemre..."....De igaza volt! a Gyerekeké az elsőbbség minden körülmény között, jobban is vigyázhattam volna ,(de hát fiatalon -szélvész kisasszonyként - mindig rohantam...)
(A lányát tanítottam a gimiben egyébként...)
öreg korára, levéve a rendőri egyenruhát megenyhült, és mosolygós, kedves ember lett, kifejezetten barátságos, kedves... de nem csak felszínesen, belülről...szívből....
ÜLÖK A MÚZEUMBAN, KICSIT ELŐBB JÖTTEM A HONISMERETI körre, s egyszer csak a szemembe villan egy eddig nem látott festmény a sarokban
Jézust ábrázolja , s festője HOFFMANN
nocsak, anyámnak igy hivták a rajztanárát a gimiben, jut eszembe, sokat emlegette is... (lévén remek rajzoló maga is)
a képet egy kanonok ajándékozta a Múzeumnak épp ma...
utána nézek a googleon ,stimmel, valóban a makói gimnáziumban tanított a festő...vagy 30 évig ... Hoffmann János, a Képzőművészetin Lotz Károly és Székely Bertalan voltak a mesterei (nem semmi, igy közvetve anyámnak is?)
ezt a festményt 1908-ban , épp anyám születése évében alkotta
sajnos nem sok festménye maradt fenn, visszahúzódott 1907 után egy elmarasztaló kritika következtében, u.i., attól kezdve nem is küldte képeit országos fórumokra, inkább csak elajándékozta, szétszórta...
végül is ismeretlenül halt meg
fiai csak azt irták a sirkövére hogy ÉDESAPÁNK
pedig mondom - anyám is emlegette (már nem emlékszem milyen előjellel... de biztos hogy nyomot hagyott benne, a rajzain, meg most azzal "dicsekednek", hogy Páger Antal és József Attila tanára is volt (nem lehetett túl kedves egyébként!, a fennmaradt emlékek szerint)
de ez a kép ott van, most már a múzeumban ... (van még korábbról két festménye is)
P.J. előadást tartott a honismereti körön, és egyetlen unokája segétkezett neki a projektor kezelésében
ott ült mellette, szép, izmos, karakteres fiú, már az összejövetel előtt is feltúnt nekem, odasúgtam, mikor bemutatta a nagyapja, hogy legalább megismertük, ismertem a nagyanyját...
aki fiatalon meghalt...
a fiú nem is ismerte...
kérdeztem tőle, hát a dédanyjáról tud-e
nemigen
de azt tudta, hogy zsidók voltak... ( nagyapa miépes önkormányzati képviselő volt..jelenleg is - szeretett felesége ellenére - fel-feltörő antiszemita beütésekkel))
mondom az unokának, ott van eltemetve, anyukám közelében a dédanyja, egyszer kimehetne a temetőbe
már volt... mondta (megnyugodtam)
nagyon szép nagyanyád volt!
.... hallott róla!
---
ez a fiú Hitler szerint halálra lett volna ítélve!!!! (hiszen az egyik nagyszülője - ő is tudta! - zsidó
(vagy miniszterelnökünk elhiresült, félreértelmezett(?) kifejezésével:csak "kevert fajú"?!)
minden
vasárnap este van valami zene a zenepavilonban, de csak egyszer u.n.
komolyzene: hegedű-zongora koncert (persze nem nagyon értem én ezt
a felosztást, mert engem talán sokkal inkább felvidít mint az
ellenkezője, aminek persze akkor "vidám"zenének kéne
lenni, vagy ha elfogadjuk a "könnyű"zene kitételt, akkor
a komolynak másrészt meg nehéznek...egyik se fedi a valóságot.
Azt hiszem hátat is kéne fordítani a megkülönböztetéseknek,
kategorikusan. Jó zene van! Egyáltalán: zene. (mert a rossz zene -
nem az!)És én az u.n komolyzenében több jót találok, mint abban
a másik fajtában, mondjuk úgy hogy több zenét a zenében , több
harmóniát, tisztább színeket, több igazi, a kifejezhetetlenség
határán lévő érzést...Zavart volna , ha pont erre a
hangversenyre nem tudtam volna elmenni... mit ahogy sokáig látszott.
Persze ebben szerepet játszanak személyes vonatkozások is. Hogy
vagy 10 évet tanultam hegedülni, kettőt konzervatóriumban
is... és egy darabig úgy nézett ki (néztem ki) mintha hívatásul
választanám a hegedülést...de aztán is játszottam szimfonikus-,
kamarazenekarokban. A fellépő hegedűművésznő: Viszmeg
Katalin
lányom
egykori általános iskolai osztályfőnökének és magyar tanárának
nagyobbik lánya, (a kisebbiket én tanítottam magyar irodalomra),
a
zongorakísérő meg: Cseh
Erika aki lányomat
tanította zongorára (ha átmenetileg is),
sőt
még a lapozójuk is: Gilinger
Ildikó az
egykori énektanára és kórusvezetője... úgyhogy ahogy
fényképezgettem, (rossz fényviszonyok, és rossz zoom mellett,)rá
is gondoltam, hogy megmutathassam őket, ha már a hangzást nem is
tudtam megörökíteni…
Persze
az volt a lényeg. És ebben a harmonikus, természetes környezetben
dupla élvezet. Apropos: természet. A hegedűjátékra is ez volt a
legjellemzőbb: a természetesség. (Jehudi
Menuhinnál
tapasztaltam ezt a fajta könnyedséget, hogy mintha a hangszer hozzá
tartozna, a teste meghosszabbítása lenne - persze őt nem láthattam
életben, valóságban . De a rádióra tapasztva fülem, hallgattam
már az 50-es években is... lélegzetvisszafojtva, nehogy egy hangot
is elmulasszak példaképem játékából...) V. K-t pedig évekkel
ezelőtt a zeneiskola zárt ajtaja mögül hallottam játszani,
ugyanezzel a könnyedséggel, (később nyomoztam ki, ki
játszott...akkor még felső tanulmányai előtt volt..de feltűnt a
könnyedsége - pedig csak gyakoroltak, zongorakisérettel -
lányom zongoratanárjával.)
Telemann,
Grieg zenék
hangoztak el. És Debussyk,
a holdfény - felejthetetlen, ki is kerestem itthon a hangverseny
után (itt David
Ojsztrah - Menuhin mellett
a másik "óriás", még a hegedűs időmből)
a
ráadás pedig örök kedvencem: Massenet Thaisza volt.
A Meditation.
(ezt a számot a Protapopov műkorcsolyabajnok
házaspár egyik kűrje kisérőzenéjeként fedeztem fel magamnak
annak idején...)
hangverseny
után beszélgettük kicsit - a művésznő anyjával, mondtam
"gyönyörű volt".. a koncert... köszönte hogy eljöttem,
jaj, hát én tartozom köszönettel!
NAGY KÉSZÜLŐDÉS VOLT MÁR 3 ELŐTT, méghozzá az emeleten, állitólag 30 főre számitott a vezetőnk, aki fel is tűnt -én lent ücsörögtem még - ünnepélyes sötét bár virágos muszlim ruhában...
megfejtődött hamar
országos kitüntetést kapott a kör! (meg is érdemli - vezetőnk biztos :)
aztán érdekes előadást hallhattuk vendégelőadónktól, két jeles épitészről, illuzstrálva (Felner, Hauszman)
mad egy kevésbé érdekest bár hosszút P. J.-től...egy kertészről
közben vezetőnk Zs ismertette a vastag évi naplót, amibe most nem szerepeltem szerzőként , mert lekéstem a határidőt...
szerveznek egy kirándulást is Vhelyre, templomokba, múzeumba, el kéne menni, végre kimozdulni....
ahogy elnézem ezt a fotót, ahol épp a jelenléti ivet nézem, és túlságosan is jelen vagyok teljes súlyommal - rám is férne a mozgás!
muzsika,
de inkább new orleansi... a Benko dixieland zenélése még a
fülemben, ritmusa a tagjaimban.
Fergeteges
volt, és minden számukat betéve tudtam....
nem
hiába majdnemkortársak. (Most volt az 50. jubileumi évük.)
Amikor
a Petit
fleur-re
utaltak, mondták is, hogy ezt Európában már csak ők adják elő,
de talán itt, ha akad hozzájuk hasonló korú, az még
emlékszik rá. Még szép! Ugyanazon a hangon kezdtem el
dúdolni, amin később játszották. Vagy a Col
Porter dalok. I
love Paris.... A szentek
bevonulása.
A végén.
Csupa
csupa régi, rég hallott, és mégsem elfelejtett s most
felfrissített emlék.
Egyre
erősebb vagyok benne, hogy semmit nem felejtünk.
Vagy
ha felejtünk, annak oka van. És ha kell, bármire tudunk
emlékezni!.
két galambra lettem figyelmes a múzsák kútjától pár méterre, az egyik telt nagy, a másik fele akkora, és gubbasztott, leereszkedve
aggasztott az állapota, s mintha a nagyobb is aggódott volna érte, nem tágitott mellőle - én attól tartottam, hogy tán meg is sérült és nem tud lábra állni
kivártam, tévedtem, nem soká, mindketten elindultak a posta felé, ha a kicsi lassabban is
az útról szedegették az elhullott morzsákat
de valószinű szomjasak is lehettek
a közelben lakó bácsika mondta is, hogy hoz nekik vizet
de addigra...már eltipegtek a posta felé (nem postagalambok voltak!)
"....Mostantól
soha többé nem fázhat a lányunk még akkor sem ha én már nem
leszek vele, hogy betakargassam! A mai napig ha hallom, hogy rosszat
álmodik a ház túlvégéből átmegyek és betakargatom. Nem is
igazán miatta csinálom, hanem magam miatt. Olyan nagyon jó érzés
ezt tenni. Olyankor én is átmelegszem még ma is. Egy anya már
csak ilyen. nem érdekel, hogy ez most szentimentálisan
hangzik.
Anyának lenni a legjobb dolog a világon."
ezt
meg néhány hete irtam ki egy - a női agyról szóló -
könyvből:
"A
legátfogóbb változások...az anyává válás idején következnek
be. Ameddig csak egy fedél alatt élnek, az anya agyi hálózatának
navigációs rendszere folyamatosan nyomon követi az imádott
gyermek útját. A nyomkövető rendszer még jóval azt követően
is működik, hogy a felcseperedett gyermek elhagyta fészkét. Talán
ezért élnek át az anyák olyan pánikot és múlni nem akaró
szomorúságot, amikor elvesztik a napi kontaktust azzal a
személlyel, akit agyuk saját lényük kiterjesztésének tekint."
------
sokszor
most is - ha hirtelen felébredek - azt hiszem, hogy lányom a
szomszéd szobában, a szobájában, alszik...
és
igen, most is, mindig, szeretem tudni, hogy mikor, hol, hogy
van...
...
(pedig
az elszakadás már a szül(et)éssel elkezdődik!)
nehezen s végül csak spontán mentem el Carame koncertjére (egyrészt már voltam pár éve - egyébként utalt rá) másrészt... nem is tudom,,de lányom is küldött, mondván ők Ruttkai Bori koncertjén már vagy ötször voltak, mondtam, de nekem nem kedvencem Caramell mint unokámnak a Bori ...de tulajdonképpen lehetne is talán
végül semmi kifogásolni valót nem találtam a koncertben ami nálam nagy szó
voltak zenészei is (ragyogóa) s még a dalokat összekötő prózai szövegei, rögtönzései is élvezhetők sőt figyelemreméltóakvoltak!
mert, ha van időjárás, akkor jár az idő. Most pl. kb 10 fokkal kevesebb hőmérséklet felé. A széllel jár!Az fúj végre, és most már nem is meleget. Tegnap, mikor már szinte elviselhetetlen lett a meleg (mifelénk mindenféle eddigi csúcsot döntve meg) , elkezdett esegetni. De még beborultan is, esőben is maradt a fullasztó hőség. Unokabátyám épp telefonált, mikor lányom az esni kezdő eső elől a könyvesboltból a postára menekült. (akkor még nem lehetett tudni, hogy csak futó eső lesz belőle.)
Unokabátyám elhalasztja az utazását. Hiába mondtam neki, hogy lezárul, - minden jel és előrejelzés arra mutat,- ez a hőséghullám, azt mondja épp most nézte meg egy barátja interneten (de hogy ő miért is nem használ számítógépet?!) - ő úgy tudja, kint is ezt hallja, hogy ez a rendkívüli európai időjárás: a hőség tartósnak ígérkezik. Az orvosa is mondta, szívbetegeknek káros. Nem kockáztat. Egyébként igaza van.
Én meg, most jövök rá, egész jól bírtam ezt a "rendkívüli meleget", mert tartós volt, szinte berendezkedtem rá. Mindenki panaszkodott pl.,hogy nem tud aludni. Én remekül!- ez a váltás viszont most nem érint jól. Bár bicikliztem végre egy jó nagyot, csak úgy is, hogy végre beszívhassam ezt a remek, végre friss levegőt. -
De nem is tudom, olyan fontos ez az egész?, - mást se csinálunk , mint az időjáráson nyavalygunk...
útjaimon
hazafelé, ha errefelé teszem , mindig megcsodálom az utamat övező
vöröslő fákat, amiknek ágai ráhajolnak az útra , fölém,
megszűrve-átszűrve a napfényes ragyogást; így volt ez pár
napja is; amikor -gondoltam - lefotózom, hogy megmaradjon a
látványból valami:
aztán
tegnap , ugyanezen az úton hazafelé tartva, hirtelen, meg kellett
torpannom, ez a látvány állta utam:
mi
történhetett? vihar döntötte le a túlgazdag, túlnehéz
ágat? vagy netán villám csapott a fába, s vágta ketté? Túl
gazdag, túl szép volt...
szegény
fa...
de
visszafelé, távolodva tőle... az út látványa továbbra is
szép maradt
szeretek zenét hallgatni: Bach, Vivaldi, Mozart, Beethoven, Brahms, Chopin, Csajkovszkij, Mahler és a többiek, bármikor "jöhetnek"... megnyugtatnak, felemelnek...
az un. modern ("kakofon", "atonális") zenét nem annyira szeretem, inkább nyugtalanitanak...
de ma valami fura dolog történt. az átlagnál is zaklatottabb voltam, és amikor bekapcsoltam a Bartók rádiót, onnan valami rendkívül "modern" "komoly" zene áradt... és láss vagy inkább hallj csodát: a zene zaklatottsága és az enyém találkozott! csodálatosan együtt haladtam a zenével, ugyanazt fejezte ki, amit belül éreztem, és megszületett a "konszonancia". Most "esett le" József Attila Bartókkal kapcsolatos, unásig idézett - és mindig azt hittem, hogy értett- mondásának igazi értelme, mi szerint "a konszonancia nem egyéb megértett disszonanciánál"... (és erre évtizedeket kellett várnom, de lehet , hogy lemondtam volna róla... jobb szeretnék "együttrezegni" az eleve harmonikus dallamokkal...)
aztán megnéztem a műsorújságban: Hindemith zenéje volt, amivel olyan csodásan együttrezegtem, azaz ő együtt velem...
akinek alkotásaira a műsorújság szerint csak a "zene" szó illik a (bohém, könnyed muzsika semmiképp). a "zene" komolyabban, korrektebbül hangzik...
hát... azért olyan jó lenne egy kis Dvorak humoreszkkel együttrezegni... (azt kaptam jutalomkottának a konziban egyszer, és amúgy is: lányomék ma jönnek haza Csehországból ... bár arról nekem mindig Smetana Moldvája jut eszembe ill. fülembe (mert az nem csak Prágáé)
nem hittem volna , hogy egyszer egy Hindemith zenével rezgek együtt... jaj.
mindig kicsit irigyeltem azokat, akik megtalálták hasonmásukat egy képzőművészeti alkotásban
én most jártam igy, ha picit is
ez a kép köszönt rám ismerősként, persze a régi (15 év körüli) arcomra....
a kést csak később vettem észre a kezében
s pláne később jutott eszembe hogy mi történhet ezután... no meg előtte (utánaolvasás után:
Lucretia...Artemisia Gentileschi (az első barokk firenzei festőnő)
Lucretia:
előkelő római nő, Spurius Lucretius lánya, Tarquinius Collatinus felesége. Híres volt erényességéről és hitvesi hűségéről. Férje ezzel fennen dicsekedett Ardea ostroma idején, s szavai vad vágyat keltettek az asszony iránt rokonában, Sextus Tarquiniusban. Sextus titkon odahagyta a tábort, meglátogatta ~t, aki rokonként tisztességgel megvendégelte, ő pedig az éjszaka erőszakkal magáévá tette az asszonyt. Másnap ~ a férje és apja előtt feltárta a vele esett gyalázatot, majd tőrrel szíven szúrta magát. A merénylet és ~ halála közfelháborodást keltett Rómában, s ez vezetett a zsarnoki Tarquinius család elűzéséhez és a királyság megszüntetéséhez. – A Liviustól följegyzett történetet Ovidius is megformálta a Római naptárban; legrangosabb irodalmi feldolgozása Shakespeare Lucretia meggyalázása c. ifjúkori elbeszélő költeménye. – Sextus fenyegető fellépését Tiziano és Tintoretto, ~ halálát egyebek közt Filippo Lippi, Lotto, Veronese és Rembrandt festette meg.
nocsak , nem is volt akárki - szegény..."neki" köszönhető a köztársaság?
és a festménynek önéletrajzi vonatkozása is van , a festőnőt, is megerőszakolták....
