2019. május 18., szombat

gyerekrajzkiállítás az új könyvtárban

vonz ez az új könyvtár, meg arra is gondoltam, hátha ott melegebb van mint a hetek óta lehűlt, és távfűtetlen panelomban, ahol hiába hagytam véletlenül éjjelre is bent a hősugárzót, csak 18 fok körüli a hőmérséklet, elmentem kiállitásnyitásra , ill kicsit még előbb is...

igaz hogy a belső udvarra bezáródtam, mert beragadt a kilincs ( a kavicson ülő nőt szemléltem meg közelről, hát bizony túlsikálták, a finomságát mégis csak elveszítette), ,
























aztán liften (az már nem ragadt be, még beszél is!) felmentem az első emeletre, ahol a művészeti iskolásoknak már be volt rendezve a zárókiállitása, mit majd később a képzőművészeti egyetem egykori rektora prof emeritusa nyitott meg




de addig is bámultam... korosztályonként az emelkedő színvonalat.









 igaz épp tegnap bukkantam lyányom régi  vázlatfüzetére, mit 8 éves korában rajzolt tele, főleg a rólam készített karakterisztikus rajzaival, hát nem 8 éves teljesitményt nyújtva,   jóval meghaladta  látásban élesszeműségben és ahogy visszaadta pár jellemző ceruzavonással, ahogy kávézok, állok ülök, fekszek, írok... a leghétköznapibb dolgokat művelem, és mégis jelentőséget tudott adni neki... mondtam is neki..mire csak ennyit reagált azt mindig is tudtuk hogy 8 éves koromban nem úgy rajzoltam mint a 8 évesek...Csakhogy én már el is felejtettem...)

na szóval klassz rajzok voltak kiállítva (is), különösen tetszettek az önarcképfélének gondolt, hetedikesektől

közben vetitették a fotókat a rajzoló gyerekekről, rajzaikról, feltűnt egy fekete hosszú hajú kislány . a rajzával, amin egy fekete hosszü haju lány képe van....de sehogy se sikerült lefotózni, végül a végén a tanárnője kivetitette nekem pont ezt



nos kiderült, hogy nem önarckép. a gyerekek kiválasztottak a művészettörténetből egy nekik tetsző képet és azt festették. le.(kicsit át) de ugyanakkor bele magukat is, illetve már eleve a választásnál tudatalatt szerepet játszhatott valami belső, rejtett hasonlóság (ez itt egy tahiti nő lehet, valószínű Gaugain (ugyanigy találtam egy Boticellit )



érdekes , hogy az ember magát rajzolja mindig (Leonardo arcai is hasonlitanak rá is...)

(az a fekete kislány lehet, hogy azért ragadott meg, mert mintha kicsit hasonlitana az én lányomra is ebben a korban..na és ő is mindig rajzolt festett... (egész 18 éves koráig..)

2 megjegyzés:

  1. B.É, Milyen jók az arcképek ! Ennyi tehetség !! És ezek még gyerekek! Örülök hogy láthattam Juli !! Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En azt hiszem ezek a még gyerekek az igazan tehetségesek

      Törlés