2019. május 13., hétfő

az egyik oldal

elmentem Gyurcsány fórumára,,,

ne kérdezd miért

elég lapos volt, az első része, amin jelen volt a sajtó, sorfalat álltak, be pont elém... semmit se láttam a járkáló Gyurcsányból, rosszullét is kerülgetett levegóhiányból(?) de a hátam mögött ülő volt tanítvány (s volt szoc képviselő) szerencsére kinyitotta az ajtót, és helyet cserélt velem mellette igy szabad levegőn ültem, végül is

később elmentek a sajtósok (átmenetileg)  (így szólt a megállapodás, nem is bántam , mert nem csak a látványtól fosztottak meg hanem össze-visszamászkáltak és vették filmre a nézőket (bennünket!)!)

s elkezdődött a fórum, a kérdések szerintem nem a Gyurcsánnak voltak szánva, de mindenesetre, Gyurcsán elővette a parlagibb hangját s bizony nem szalonképesen kezdett beszélni (ha népszerűsködésből tette, nálam bizony célt tévesztett)



szomorú vagyok, már megint két rossz közül kell választanom

és aligha tudom már eldönteni melyik kevésbé az

még az is lehet, hogy NEM megyek szavazni?

egyébként ahogy belépem a terembe, olyan fojtott volt a légkör(nem is véletlenül lehettem majdnem rosszul )mintha csupa megalázott s már eleve megvert, legyőzött ember ült volna némán a tömött sorokban

annyira sajnálom ezt a jobb sorsra érdemes népet!


11 megjegyzés:

  1. F.Cs. Szavazni kell! Ez elemi érdek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. oké, kétfarku kutya?

      Törlés
    2. F.Cs. Nekem nem! Én DK.

      Törlés
    3. na még gondolkodom, de inkább Momentán? bár elég éretlenek

      Törlés
  2. A.Sz. Hasonlóan kedvetlenül, de mindenképpen megyek szavazni. A 2farkúra nekem nem vicces szavazni, a momentum nekem leszerepelt.

    VálaszTörlés
  3. O.Sz. A kétfarkúak jelöltje egy nagyon értelmes, emberséges, lelkes fiatal hölgy - egyszer személyesen is találkoztam vele. És hát ott van a párbeszédes Jávor Benedek, aki már bizonyított.

    VálaszTörlés
  4. B.N.M.A. Szerintem DK. Dobrev Klàra nagyon èrtelmes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. B.N.M.A. Szerintem jó miniszterelnök lenne.

      Törlés
    2. ...de hát most nem is miniszterelnÖköt választunk, könyörgöm!

      Törlés
  5. A.Zs. annyira szomorú és igaz. A bizonytalanság és a kedvetlenség mind együtt van. Nem biztos h elmegyek. Dobrev Klára velóban hívó név, de ez nem elég. Sohasem gondoltam h elhagyom az MSzP-t, de a képviselői nem jelentenek számomra 😥 semmit, elérték a lenullázást. A DK idegen volt és maradt.. .

    VálaszTörlés