2021. május 13., csütörtök

KONTRASZT/OK (2010)

 KONTRASZT/OK

a fejfájásaim oka kiderítéséhez kaptam egy CT beutalót, mai időponttal, már vagy másfél hónapja, 10 perc az egész, mondták, de mindenek előtt, még a folyosón , CT vizsgálat előtt egy A4-es papirt nyomnak a kezembe, mindkét oldalán sűrűn telegépeltet, hogy irjam is alá, miután elolvastam... (ez maga több időbe telne mint 10 perc),ha végigolvasnám, de nem teszem, a túloldalt pláne csak nagyjából, hiszen másból sem áll mint a kontraszt anyag bevitelétől várható mellékhatások felsorolásától, amiről előzetesen megbeszéltük, hogy nem kérjük! és persze, hogy nem írom alá,
mert már a cim se tetszik, ami a vizsgálat engedélyezése, a kontrasztanyag felvételével egyetemben, holott ugyebár megbeszéltem a "fejfájás" doktornővel, aki ideutalt, hogy szurkálás és kontrasztanyag nélkül lesz a vizsgálat, úgy írta, nem kéri a kontrasztanyagot, de állítólag ezt külön fel kellett volna tüntetni, (úgy látszik azt veszik természetesnek, ha kérik- nem azt kell kérni, ha nem... hm,) kihozzák újra a papírt, persze ugyanazt, úgy látszik még csak nyomtatvány sincs a nativ vizsgálatra...., a változás annyi, hogy le van húzva tollal ráfirkálva a kontrasztanyag tartalmának megnevezése, ráadásul effölött és nem alatt kéne ALÁirnom ugyanazt a hozzájárulást a most már megnevezetlen tartalmú kontraszt anyag beviteléhez. Már majdnem hazafordulok, amikor kihozzák 3.-szorra, persze megint ugyanazt a meggyötört papírt, csak lefehéritve az általam inkriminált részt a kontrasztanyagról.... közben az ajtórésben látom, kukucskálnak ki, ugyan ki ez az akadékoskodó alak, aki ennyit kontrázik... kontrasztanyagügyben
de csak akkor nyugszom meg (viszonylag) amikor már lefektetnek a vizsgálathoz, pontosabban amikor felkelek -valóban- 10 perc múlva, anélkül, hogy hozzámnyúltak volna...
eredmény jövő héten
persze, kétlem, hogy érfestés nélkül meg fog látszani, hogy miért fáj a fejem annyit, ha az erekkel van összefüggésben, de mindegy is, végre kiszabadulok... klausztrofóbiám se kitéve további megpróbáltatásoknak
4 éve is "megnézettem" különböző vizsgálatokkal, mi okozhatja a fejfájásaimat (jelzem már egyetemistaként is, akkor egy hosszú folyamat utolsó állomása lett volna a belsőfülvizsgálat - de addigra belefáradtam az eredménytelen , felesleges vizsgálatokba) - a vizsgálatoktól sose lettünk
se okosabbak, se kevesebb fejfájással rendelkezők, a legutóbbi summázat az volt, hogy a vizsgálati eredmények értsd a leletek nem igazolják a panaszaimat... Ejnye... igazán nem szép tőlem, hogy a leletek ellenére fáj a fejem. Nem szabadna neki!!!
(anyukámtól se volt szép, hogy meghalt annak ellenére, és azután pár napra, hogy - az orvosok szerint - a leletei javultak... )
aliz2. :: 2010. máj. 13. 20:30 :: 16 komment :: Címkék: bosszusag, egeszeseg
2010. máj. 14.

27 megjegyzés:

  1. E.H.G. Ha a beteg okosabb! Miért nem végeztek a kontraszt anyagra érzékenységi próbát? Igy aztán fölösleges tortúra, pénz, idő...Viszont megszülethetett ez az írás. L'ar pour l'ar.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én nem akartam kontrasztanyagos vizsgálatot, csak nativat, és nem is volt szükség rá az orvos szerint se, a CT nél "okoskodtak"! Semmi se volt felesleges, megcsinálták igy, harmadjára, nem került pénzbe semmi, kis időveszteség volt. Irni meg mindenől tudok 🙂

      Törlés
    2. E.H.G. És ha egy velesszületett ér rendellenességed van? Hogy te mit akarsz, azt megteheted, de az önkiszolgáló boltban. Itt legfeljebb a mentségedre, h. beutaló is vétett, ha nem magyarázta el, h. miért célszerű az erek festése.

      Törlés
    3. I.K.Ha 70 egynéhány évig jó volt a tanárnőnek,a többiben meg nem figyel rá!!!

      Törlés
    4. E.H.G. Mi volt jó? Vagy ki volt jó?

      Törlés
    5. ismétlem az orvosom se kérte... azóta volt másik ct-m, s az is nativ és nincs aneurizmám

      Törlés
    6. ezt egyébként 9 éve irtam! s még élek:) érfestés nélkül is....(semmit nem találtak u.i.)

      Törlés
    7. E.H.G. Örülök, h. élsz!

      Törlés
    8. E.H.G. Nem hinném. Vigyáztam az orvos etikára és nem ecsrteltem a lehetséges verziókat, mível nem vagyok felelős érted.

      Törlés
    9. E.H.G. A halál vitriolosabb.

      Törlés
    10. úgy tudom tűdőgyógyász vagy, engem neurológus kuldött CT-re

      Törlés
    11. E.H.G. a haláli az nem a halál

      Törlés
    12. E.H.G. Képzeld M.o-n az egész orvostudományt tanitják, nem úgy mint Romániában, ahol 2 év után, csak részeket.

      Törlés
    13. alapfokon, gondolom, mikor te tanultad, még nem is volt CT

      Törlés
    14. E.H.G. gen én nagyon nagyon buta vagyok, bár igyekeztek 2-3 évenként Bp-en, országos intézetekben kötelezően tovább képezni, de soha olyan okos nem lehetek, mint egy pedagógus.

      Törlés
    15. én ebből kiléptem, unalmas a refrén

      Törlés
    16. E.H.G. Ha-ha-ha. Én aludni megyek!

      Törlés
    17. E.H.G.Én nem mernék mozdonyt vezetni, mert nem tudom, h. kell mozdonyt vezetni.. Érdekes módon az orvostudomány nem ilyen. Ahhoz mindenki ért.

      Törlés
    18. a saját testemet jobban ismerem mint az orvosom, sajnos! de hagyjuk már abba ezt a szakmai viaskodást, nincs inyemre! (eszembe nem jutna egyébként mozdonyt vezetni (se) 🙂 ha lehetőség van nativ vizsgálatra is meg kontasztanyagosra is, akkor nyilván van választási lehetőség., különben nem létezne a nativ!

      Törlés
    19. E.H.G. Ez nem szakmai viaskodás, te tanár vagy. Erről beszéltem. Bocs, én is meddőnek tartom ezt a diskurzust..

      Törlés
    20. már rég abba kellett volna hagyni, Én a "szakmai" fitogtatásról beszéltem, s ahogy te mindig felhozod az án tanárságemet (a te orvosi mvoltoddal párhuzamban ... némi gúnnyal...nehezen viselem,, zavar)

      Törlés
    21. Gonda Julia
      Ja, és az ember nem csak a szakmája !

      Törlés
    22. E.H.G. Mi zavar? Kizárólag az orvos témában mertem megemlíteni. Sajnálom, ha zavar.

      Törlés
    23. sajnáld, de két malomban örlünk, én jobb szeretem, ha emberek beszélgetnek, s nem egy ORVOS meg egy tanár...(az u.i. egy malom)

      Törlés
    24. E.H.G. Én azt hiszem TANÁR és orvos beszélget.

      Törlés