keresem különböző feljegyzéseimet, irásaimat apámról
nem olyan nehéz, van szép számmal, még itt a blogbejegyzések közt is
lányomnak gyűjtök "anyagot"...., illetve próbálom átadni, amit én tudok, mondhatok róla, akit nem ismerhettem, mert pár hónapos voltam , amikor "elvették" tőlem az apámat. Ő nem jött haza a munkaszolgálatból... (mi igen a deportálásból...)
emlékeztem az egyik régi naplómból egy oldalnyi szövegre, ma azt gépeltem be emailbe, 1969-ben irtam, azaz pontosan annyi idős koromban, amennyi most a lányom... nem lehet véletlen...
ma van a holokauszt emléknap is. azaz tegnap lett volna (a szombat miatt); csak erről sajnálatosan megfeledkeztem, akkor gyújthattam volna egy mécsest, és tehettem volna le az emlékezés kövét... az emléktábla alá, ahova az ő neve is fel van vésve... (de majd, holnap pótolom)
most emlékezésként ide irom ezt a 26 éveskorombeli naplórészletet, amit a 26 éves lányomnak is már elküldtem, az apámról, a nagyapjáról, kit sohase ismerhetett, még annyira sem , mint én....s arról, aki nem érhette meg , hogy nagyapa legyen, apa is csak éppenhogy...
1969. július 20.
Apám
25 éve halott. S a napokban megismertem. Filozófiai-logikai
tanulmányát gépeltem le, s ez jó mód volt arra, hogy agyamba
kopogjam-véssem tárgyilagos-tudományos szavait. Ő nagy ember
lehetett azt a témát kereste és dolgozta fel, ami a
legáltalánosabb, legegyetemesebb - s a legkevésbé
partikuláris. Mert elrejtőzni a sorok mögé - és ami ennél
is több: merte a 60 oldalas tanulmánya után, hosszas bizonyítási
eljárások és szellemes polemizálás után (Kanttal, Russellel) az
egész tárgya, a logika alól kihúzni a talajt, miután valamennyi
alapelvet már úgyis egyetlen, az "ellentmondás törvényévé"
redukált."
- Izgalmas olvasmány volt, és számomra
-ha néha nevettetően sziporkázón-szellemes is - de leginkább
megrázó. Nem csak a halál miatt, ami a lapok és közém
állt. Éppenséggel a gondolatok legyőzték a halált.
Majdnem beszélgettem Apámmal, csak éppen az bosszantott,
hogy nem kérdezhettem tőle, s nem mondhattam el neki itt-ott
ellenvéleményemet. - De végig az volt az érzésem, hogy ez az
egész írás egy menekülés, menekülés egy olyan világba, a
logika világába, ahol minden, mindentől függetlenül i g a z
kell, hogy legyen. Annál szomorúbb, hogy ez a világ olyannak
mutatkozott, ahol a tételek tulajdonképpen csak negatívumok, s a
törvények keveset, - majdhogynem semmitmondó - üres formák.
A 61. oldalt nem írhatta meg, a címet cáfolva ("A logika
értemét") halt meg. De tulajdonképpeni művével is
kétségbevonta azt. Túlságosan átláthatott a dolgokon. Egyetemes
összefüggéseiben látott mindent, önmagát is; és ezért nem
tudhatott harcolni önmagáért, megmaradásáért, minden erővel.
Vagy mert tudta, úgyis hiába. A rossz, a gonosz sokszor erősebb -
a történelem többnyire ezt igazolja. És a legjavát pusztitja -
rásejtve, hogy ott az igazi ellensége, mert ismeri lényegét. -
Apám halála egy olyan elementáris hiány, űr bennem, amit - már
tudom - , nem tölthet be semmi és senki. Ha nem lett volna ilyen
rendkívüli elme, akkor is így érezném, de tudva, vagy legalábbis
sejtve, ki volt, ki lehetett volna (ha nála tényleg a külső
körülmények - hagyják!) akkor egy tehetetlen düh önt el, és a
választalanul hagyott, értelmetlen m i é r t ? kérdésözöne.
Soha-soha nem tudok és fogok belenyugodni,. hogy nincs. -
aliz2. :: 2011. ápr. 16. 20:31 :: 1 komment :: Címkék: apa, emlekezes, lanyom, napló
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése