2022. augusztus 30., kedd

Vásárhely templomai(1, új ref templom)

 végre utazom (méghozzá láss csodát fél 8 előtt a buszmegállóban vagyok! :)

honismereti körünk töredéke Vásárhelyre ruccan templomtúrára

és a múzeumba....

először még úgy ülök a buszban mint gyerekkoromban , utazási lázban, de később , mivel mellém ültek, bezártságot érzek, rosszullét kerdülget, fel is állok, túlságosan ráz a busz, na de kibirom...



Vásárhely négy templomát keressük fel- viszonylag közel vannak egymáshoz

az elsőbe viszont be se tudunk menni, mert u.n "épitkezési terület"(de már évek óta, s nem is dolgozhatnak benne. nincs rá pénz)



hát elég régi a templom, 1799-ess

a homlokzatán, a kapu fölött jóleső  és ismerős felirat fogad


később kérésre el is magyarázom, hogy ez a tetragramoton   Isten négy betűs "neve" , amit viszont nem ejtjetünk ki sose!

végül is ez az alap, a zsidó vallás, jó, hogy ez a református templom, ha ilyen formában  is d e elismeri..

alatta nem olvasható  a szöveg, de Istenhez fűződő zsoltárrűészslet lehet....



vezetőnk körbe is mutat, háttérben a zsinagóga, bár eltakarja az egykori zseneiskola, korábban hotel és a zsidó kávéház, ahova, mint a napokban megtudtam, Tornyai is járt ...(azelőtt azt se tudtam, hogy volt ilyen...mindig tanul az ember, néha duplán is)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése