2022. augusztus 21., vasárnap

AUGUSZTUS HUSZADIKÁM 2010 AUG 21

 


korán mentem ebédelni, a Koronába, ahogy tettem volna le a biciklim , az út végében már szemembe tűnt a fellobogózott Szent István lovasszobor, a körülötte készülődökkel. (beleértve a világitásért felelős kamiont is). - de most még a Nap vakított, úgy hogy a fotót is szinte "vakon" tudtam csak csinálni - Nappal szemben.

 volt ott volt az út szélén egy polgári rendőr is , aki mintha kicsit szigorúan nézte volna a fotózásom, de kérdésemre kiderült, nem tilos mégse, csak majd mindjárt lezárják a forgalmat - az autósok előtt... (hát igen, rendnek kell lennie! )

A Koronában egyetlen asztalnál ültek, meleg volt -  tétováztam ki, vagy be üljek, de kint még melegebb, a látvány viszont szinte ünnepi, bentről is, a muskátlival (fura egyveleget alkotva a Pepsi hirdetésű napernyőkkel):


a marhapörkölt pedig, amit azért választottam , mert az ünneppel adekvátabbnak éreztem, mint a megszokott menűt,de  - sajnos - meglehetősen zsiros volt...



és bizony jobb lenne - legalább ünnepekkor nem egyedül ülni az asztalnál...

lányom épp  a Koronából kijövet telefonált, miután épp elindultak a távolsági busszal Pestről egy többnapos irodalmi eseményre - ami miatt nem jöhetett szülővárosába... , ahol pedig mindig szerette is ezeket a programokat, - még gimnazistaként, pár éve, ő is avatóbeszédet mondott a most feldiszitett, akkor új Szent István szobornál)a kirakodóvásár pedig mindig egyik kedvenc időtöltése volt,  barátnőkkel is, most helyszini tudósitást is kezdtem volna tartani róla, ahogy telefonálás közben odaértem, de nem nagyon volt miről, ember is alig, és igazi iparművészet- ill kézművesvásár helyett valami egész más... nem is tudtam venni neki "vásárfiát"...


sőt a ringlispillek, céllövöldék területe is elég elhagyatottnak és sivárnak tűnt:

 

 haza is mentem korán, sőt el is aludtam, (újabban folyton álmos vagyok - hétköznapokon is, különösképp ebéd után)  5-re épphogy odaértem a múzeum elé a kiállitásnyitóra,  ami kiköltözött az utcára



 bent a képek, elég vegyes benyomást keltettek, hiába az egységesitő koncepció, (ahogy pedig ennek meglétét dicsérte a  kiállitásnyitó Feledy Balázs) én nyomát se igen láttam e koncepció egységes figyelembevételének... "madártávlatból"...



viszont megragadt egy-egy kép, pl. ez a Labirintus (a gyerekkori reminiszcenciák miatt talán?) - 



és a makói házakról készült akvarellek...


- egy-két ismerős megszólitott - sokan hiányoztak - , és ők is a "hiányzó" lányom illetve unokabátyám felől érdeklődtek többnyire.




A szobor előtt már ült az ünneplő közönség , szinpadon a városi fúvószenekar, karmesterével, leültem egy szélső  üres székre, a mellettem levő is üres, rajta egy táska, aminek gazdája megszólalt, hogy ha jön valaki, majd leveszi, mondtam, csak nyugodtan hagyja ott, nem várok senkit arra a helyre, sajnos -tettem hozzá... és bár én nem ismerem őt, megkérdezte, mosolyogva, hogy a lányom zongorázik- e még... (majd a szomszédja rákérdezett, hogy ugye T. T. anyukája vagyok...)(a polgármester beszéde közben hivott épp egyébként... két ottani programjuk közt, igy némileg részese lett a makói ünnepségnek is, háttéreffektusként)
 




 a Szent István szobor árnyékában, egyre sötétebb lett az ég - a reflektorok világitottak, dehát a fúvószenéhez elég hallani is, bár a katowicei bányászzenekar tagjainak ritmusra imbolygó piros pomponja az egyensapkájuk tetején nem semmi látványt nyújtott. És a Stuttgarti zeneiskola zenészeinek decens eleganciája is. (Csak azt nem értem, miért nem kaphattak a szinpadon helyet, miért a vendéglátó makói zenészek foglalták el  végig azt)


majd a legvégén, pontban 9-kor a tüzijáték - idén talán kissé tompább, de szikrázó fényei...

a Himnusszal és mindenki vigyázzállásban -a gimnázium tetejéről aláhulló görögtüzet nézbev-  zárta az ünnepséget... Milyen méltóságteljes és fegyelmezett is ennek a városnak a lakossága, ha ünnepel... Ért hozzá...


aliz2. :: 2010. aug. 21. 10:24 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: 
ünnepfotó :: Címkék: kiallitaslanyomMAKÓmuzeum



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése