AZ IFJÚSÁGOM (2008)

  2008. április 25

Van egy blogom (egy? több is, de most a legújabbról beszélek,

ami egyben a legrégebbi is, gyerekkori naplóm "másolata",

afféle retrospektív "kiállítás", az "akkor" - a "most"tal szembesítve,

mai reflexiókkal teletűzdelve.

Ma épp 1957. október 17-nél tartok. Friss kis gimnazistaként,

aki lelkesen számol be

az új iskoláról, tervekről, tapasztalatokról, többek közt arról is,

hogy bekapcsolódott az országos matematikai feladatmegoldó versenybe,

felsorolja ki mindenki vesz még részt ebben, a felsőbb osztályokból,

megemliti a neveiket is, és különösképp

egy másodikos fíúét, aki felkelthette az érdeklődését...

Mi is történhetett vele azóta, jut eszébe, eszembe most, f

él évszázaddal később, nosza, itt az internet,

azon a google, beütöm a nevét, rögtön elő is jön egy tabló,

méghozzá

(ez is) 1957/58-ból: Kö-Mal arcképcsarnok,

s ott az első sorban ő.

Úgy ahogy ismertem, úgy

ahogy kinézett, amikor épp írtam róla, 1957. október 17-én.

Először nem is értem, mi ez a tabló,

aztán jövök rá, hogy a rövidités épp a naplóban is említett

Középiskolai Matematikai versenyre utalhat.

S épp a matematikai feladatmegoldó versennyel kapcsolatban,

a legjobbak a képen... Nézem tovább a google-ot,

de semmi egyéb információt nem találok róla, a későbbi évekre.

Csak ez a kép...

Ez a régi, de a naplóbejegyzéssel egyidejű, félszázados kép.

Arra gondolok, hogy ha találkoznánk meg se ismerném, meg se ismerne...

Az én kislánykori mosolygós képem is ott a blogomon (az "akkor")

és fölötte a mostani megtört vonású, szomorú ("most") -

ki is gondolná, hogy ugyanaz az az "én",

de hát nem is, hiszen a régi gondolatok, érzések is

beazonosíthatatlanok a maiakkal...

Ezekre gondolok később szekrénypakolás közben.

És egyszerre csak beugrik ez: "halott immár

az ifjúságom".

Csak azután rémlik fel, hogy ez

Apollinaire gyönyörű létösszegző vers(beszéd)éből

talált el.

Milyen frappánsan, végérvényesen!

("Imé megjön a nyár e perzselő vad három hónap /S)

mint a tavasz halott immár az ifjúságom"

Csak próbálom feltámasztani, felidézgetéssel,

megidézgetéssel, emlékezéssel,

mert mégiscsak az enyém (volt.)

-------------------------------------------------

("Nevessetek hát rajtam emberek
Mindenhol mind nevessetek de főképpen ti itt
Mert annyi mindent nem merek elmondani ma néktek
S nem hallgatnátok meg ha tán elmondanám ma néktek
Ó irgalmazzatok nekem")

aliz2. :: 2008. ápr. 26. 20:21 :: még nincsenek kommentek ::

Címkék: blog, elet, emlekezes, mult, vers