sorstalanság

 a Dunán leadták a filmet, s bár eredetileg nem akartam megnézni (A-ba se akarok elmenni!), aztán mégis...

nem esett jól - hogy úgy mondjam...a költői képek ellenére sem... és a borzalmasakkal pláne nem, akkor a hányinger környékezett. Nem nekem való ez, nem véletlen dobtam a legfelső polcra s nem találom a költözésünk óta se a Te vagy a tanú c könyvet, borzasztó de valós koncentrációs tábori képeivel...

tulajdonképpen a keretet a kezdeti és záró képeket birtam csak nézni viszonylag elviselhető állapotban

az elején az apát , akit munkaszolgálatba hivtak... az a szinész játssza , akit még amatőr korából ismertem , egy hajduszoboszlói amatőr szinészfesztiválon játszott a győriekkel, és hosszabban beszélgettünk... apuarcúnak hívtam magamban,, és tényleg van valami hasonlóség köztük, most meg a sorsuk szinte teljesen...

a fiú (N.M.)döbbenetes volt, szerintem nem dicsérték eléggé...

érdekes, hogy a felszabadulásukkor az amerikai katonának (is) nagyon szimpatikus lehet, mert rá akarja beszélni, hogy tartson velük, de ő haza akar jönni... az apjához

(meg jut eszembe, a legelején, mikor nagy csoportban terelik őket, zsidókat, és jön egy villamos, páran beleszöknek, s a folyton felső parancsra váró rendőr,  szemet húny, s  szinte int neki, hogy ő is tegye, de ő nem akarja elérteni s csak mosolyog...)

mikor vissza felé  a villamosban nincs pénze, s le akarják szállitani egy ember kifizeti a jegyét és érdeklődik.

ő ekkor használja először(?) ezt a  természetesen szót, ami az eredeti könyv narrációjában állandóan visszatér

s azt mondja magyarázatul: a koncentrációs táborban minden természetes volt

erre a férfi : csak a koncentrációs tábor nem volt az--

ez az!

azért  a  felszabadulás utáni romos utcán baktatva a koncentrációs táborok ritka boldogságáról beszélne....ha kérdeznék--

szörnyú idöket éltünk...(s haltunk)