in memoriam P.J.

 

látom mosolygós fotóját a facebookon, nézem, milyen esemény alkalmából (ő nincs fent) - de látom, a szomorú gyászjelentést mellette...(23-án el is temették)

hihetetlen...

csak úgy? hirtelen?

nem rég találkoztunk valamilyen eseményen (?)

osztálytársam volt első általánosban!

tanitó (bácsi) lett, lányáomat is valami módon tanitotta...

közéleti szerepet játszott a városban (Bogárzó... hova mindig készültem ki...)

egyszer kicseréltük szivgyógyszerekről tapasztalatainkat, talán neki is rossz lehetett a szive, de épp arról beszéltünk, hogy jól karban tudja tartanai a gyógyszerével...

olyan könnyen s olyan hamar távozunk...

pár éve irtam róla, egy röpke banki találkozásunk alkalmával:

" -meséljek valamit... - mondja , miközben sorunkra várunk, egy ősz, kopaszodó, bajszos ember, mellettem - meséljek valamit... ugyan miről - hát arról, mi is volt 60 éve...

60 éve, épp elsősök voltunk az általános iskolában.... egy osztályba jártunk (később már nem, mert a fiúkat külön iskolába rakták), jóval később a fiát tanítottam, ő meg a lányom. De most csak arra emlékszünk, amikor mi voltunk 7 évesek...
hogy eltelt az idő - mondja
hát igen, észre se venni, - épp a napokban törtem a fejem rajta -, hogy lesz az emberből egyszer csak öregasszony... mondom, magamra fogalmazva, ezt az "-asszonyt" - (bár az asszony is ember!) - mert mégsem akarom rá is sütni ezt a megöregedést. Erre a mellettem ülő - mitagadás - "öregemberre"... Ő persze udvariasan háritja rólam is az öregség bélyegét, nem vagy te öregasszony! Dehogynem, tudom, amit tudok... és ő se fiatalember már..." (2010)

hát igen.... mégis csak (?)

"