Még évekkel ezelőtt, mikor minden évben a Balatonnál nyaraltunk, amúgy már külföldön élő rokonainknál, az unokanővérem egy tangóharmonikával lepte meg kislányomat! Gyerekharmonika volt, de jó nagy darab így is, egy szürke kofferjellegű ládikába pakolva. S bár "ajándéklónak ne nézd a fogát!" tartja a mondás, én bizony visszautasítottam, mondván nem tudom vagy 3-400 kmen keresztül, vonatról vonatra szállva hazacipelni. Kislányom amúgy is már zongorázott, el is nyerte rögtön a legjobb növendéknek alapított díjat. Igaz, hogy csak a zeneiskolában tudott gyakorolni, mert zongora már nem volt otthon (a mi régi családi Bösendorferünket még a háborúban ellopták, de hát ki törődött akkoriban ezzel, az életünk legalább megmaradt! - ) és a lányom nem tudtuk a hegedülésre rábeszélni, mint annak idején engem nem is nagyon kellett. Legfeljebb a cselló lett volna kedvére. Meg furulyázni is tanult. De a zongora volt a mindene, már zeneoviban is mondta "abban minden hangszer benne rejlik." (Tangóharmonikáról persze soha szó se lehetett, nem is tartottam én azt igazi hangszernek.) Nahát így aztán mikor mi eljöttünk a nyaralásból, a harmonika ottmaradt! Valószínű jól megsértettem ezzel az unokatestvéremet, aki amúgy a tengerentúlról cipelte át a harmonikát. Aztán kiderült, hogy lányomnak se lett volna ellenére ez a hangszer se, hiszen a billentyűzete emlékeztet is a kedvenc zongoráéra. Úgyhogy következő nyáron, hogy csillapítsam addigra már kialakuló lelkiismeretfurdalásom, haza is cipeltem. Nem volt könnyű, de mégis. Aztán nagyritkán elő is vette itthon a lányom, (mikor már fel bírta emelni és megtartani könnyebben) próbálgatta, zongoratudása alapján ment is a játék, ha nem is olyan bravúrosan mint a zongora (amiből később lett egy, digitális otthon is.) De azért többnyire csak a sarokban állt a harmonika, érintetlenül, haszontalanul, feleslegesen foglalva a helyet.
Eddig.
Hét végén ugyanis a szegedi régi zsinagógában meg fog szólalni.
Egy - a régi zsinagóga alapítását feldolgozó - színházi előadáson...
Mondom is lányomnak,- ki a levéltári munkát végezte, de a napokban derült ki, Eszter könyvéből is olvas majd az előadáson, a harmonika megszólaltatás mellett, - hogy most már tudom, miért KELLETT hazacipelnünk mégis csak a Balatonról évekkel ezelőtt azt a harmonikát. Hát EZÉRT.
Gyerekkoromban nekem is kellett tangóharmonikázni, pedig de nem szerettem. Emlékszem napi egy órát kellett gyakorolnom. Mindig figyeltem az órát, hogy mikor telik le. Költözéskor lett kidobva.
VálaszTörléslányomnak nem KELLETT tangoharmonikázni (neki soha semmit nem kellett, de millió dolgohoz volt kedve! :) egyébként meg - mint irtam - zongorázott. - Egy hangszert kár kidobni!
Törlés