felrakta lányom a szkennert, hálás vagyok érte, így tudok régebbi képeket is felrakni, u t óirataimhoz - mint ahogy előző bejegyzésemhez már meg is történt; egy 72-es és 84-es képen, amik 2 szülinapon készültek, az első irodalmi szinpadom, a második lányom születésnapján!) ... Ami bánt, hogy a régi nagy családi (-rokoni) fotóalbumot nem találom; úgy elpakoltam, elhúzódó költözésünk közepette... s miközben kerestem, -mint lenni szokott- találtam sok más "archív" darabot - leveleket, magnokazettákat, videokat, noteszeket, rajzokat, naplókat, kéziratokat, különböző feljegyzéseket... és sok-sok fotót... épp miközben a tévében a Kultúrház Hollandiából közvetítette Forgács Péter Erasmus kitüntetésének ünnepségét, a nagy elismerés különös dokumentumfilmjeiért érte, a Privát Magyarországért, amiben épp archív fotókat illetve filmeket használ fel, a mának - nagy kincsnek tekintve azokat. Valóban azok, a régi dokumentumok, hát még családon belül. Azt hiszem lesz programom az elkövetkezendő időben; átnézni, rendszerezni, "feldolgozni" - s remélem előkerül végre ez az eddig még rejtőzködő családi album is, amit épp féltésemben rakhattam el; még magam elől is...
olyan beszédesek ezek a régi, fekete-fehér fotók! nagyon is "színesek", sokatmondók... némelyikük már sárgul, de azzal együtt is... lenyomatok a múltból, az életünkből, megidéző, felidéző erejük van - különösen az amatőr pillanatfelvételeknek... Idevarázsolják ami elmúlt, s azokat is akik - ...
a mai nap szkenner-ajándéka egy eredetileg pici csoportkép, ismerkedem rajta apám immár kinagyított vonásaival, balról a szélén, bársonykabátban, mélyen lehúzott kalap mögül elég gondterhelten kitekintve a kusza és kegyetlen, - munkaszolgálatos - jővőbe, a bíróság falánál, a kollégáival, 1942 telén, 35 évesen, amikor még nem is volt az apukám, sőt, anyukám férje is csak pár hónappal később lett, hogy a következő év telén, 43-ban én megszülethessek,...s az azután következő telet már nem érhette meg...
aliz2. :: 2008. máj. 18. 21:41 :: 3 komment :: Címkék: apa, fotók, mult
- mila4651:
2008. 05. 19. 22:38Nagyon kevés idő adatott Édesapádnak, hogy örüljön a családnak, kislányának.
2. aliz2.:
2008. 05. 19. 23:08"adatott"? kik által?!!..a munkaszolgálatban (Bor-ban) ("rémhírek közt"(Radnóti), úgy tudta, már mi sem élünk! ("...ó, megvan-e még az az otthon? / Bomba sem érte talán? s van, mint mikor bevonultunk?"... nekünk "véletlenül" "megadatott", hogy hazajöjjünk a deportálásból.., csak őt hiába vártunk haza...
2008. 05. 20. 1:22pakolok...és közben mindenféle kézírásokra, feljegyzésekre bukkanok, többek közt, az előbb erre:
"Háborús gyerek" vagyok. Amikor születtem, már minden készen állt arra, hogy ne élhessek. Háború volt, a törvénytelenség törvényre emelésének, a "ne ölj!" bibliai parancsa semmibe vevésének, az emberiesség sárbatiprásának ideje. Apám áldozatává is lett. Megölték. Nem ismertem. De ő még - két munkaszolgálat között - megcsodálhatta lánya kis kezét: milyen pici s milyen tökéletes! - mondta elragadtatással. S visszament a bori rézbányába -mikor újra jött a meghívó - meghalni... "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése