MENNYI IDŐ 2011

 

… túl sokat érek rá, ahhoz képest, mennyi időm van hátra...

ezt a mondatot "elloptam",  KERTÉSZ  PÉTERTŐL, AKI "ÚJSÁGIRÓ ÉS TEMETŐGONDNOK"  Szentendrén,  (saját meghatározása szerint) és blogger, aki újabban, betegsége (stroke?) óta, egy ujjal pötyögteti - tán még remekebb - blogbejegyzéseit, mindig fején találva a szöget...

és talán még frappánsabban, mert csak azt pötyögi, amit muszáj

és milyen tömören ezt is, amin én is annyit rágódok egy ideje, sokkal szószártyárabb módon, hogy nekem ne mondja senki, hogy a nyugdijas ráér (már volt is emiatt purpallém postai, értelmetlen, maratoni időrabló sorbaállás közepette, mert hogy igenis nem ér rá, mert neki már éppenhogy kevesebb ideje van, ahhoz, hogy elvégezze, amit még akarna --- úgyse tudja! - ez az igazi kapuzárási pánik, mert hogy ezen a kapun túl valószínű már nem pótolhatjuk be, amit a kapu előtt elmulasztottunk (ellazsáltunk, eltékozoltunk, ellötyögtünk stb...), olyan ez az idő, mint egy záróra előtti, csak éppen nem tudjuk pontosan a zárás idejét, de tudjuk , hogy egyre közelebb van. és jóval közelebb , mint egy nemnyugdijas fiatalnak - emberi számitás szerint... különösképp, ha az egészség, a testi állapot romlása-hanyatlása figyelmeztet erre... és mégis "ráérünk", mert lassabbak vagyunk, mert minél inkább  akarnánk felgyorsulni, annál kevésbé tudunk, mert már ez egy másik időszámitás, gyorsabban telik az időnk (micsoda igazságtalanság is ez! hiszen gyerekkorunkban milyen végeláthatatlannak tűnt... ugyanaz az időszakasz, egy óra, egy nyár.. egy év... egyáltalán az ifjúság s hova repült? mert visszanézve már az se tűnik hosszúnak, az egész életünk nem... csak egy röpke ... sóhajtás... - vagy lehet, hogy épp az alatt kellett volna jobban rászokni arra, hogy ne érjek rá, lehet, hogy jobban ki kellett volna használni, mig lehetett, mig volt idő...

jut is eszembe (félig-meddig) egy régi, vagy nem is olyan régi?, azaz mégis inkább régi versfélém, hiszen akkor még jóval több időm volt, csak a cime volt, időzőjelben az, hogy

nincs idő.... (amit unásig hallottam mindig, miközben  azt is, hogy bezzeg én mindig ráérek... hm)

nincs idő,... de valamire mégis csak elmegy...(pl. arra is, hogy ezt leirtam).. (jelentéktelen dolgokra)... mig aztán egyszer csak tényleg nincs... mikor nincs is már ... életünk... (majd megkeresem ezt a verset is, ha lesz időm... hahaha:), de hol, hogy találom meg az elvesz(t)e(gete)tt időm?!!!
-----

ez a dal(szöveg) kezdett  motoszkálni  beennem:

Most nincs időm.
most mennem kell
mert jóba lettem az élettel

(Hipp-hopp fogy a naptár
és minden percért kár

Rájóttem már.)

(az eleje meg - most kikerestem, ez:

Hát várd ki a jót és
bírd ki a rosszat
mert kurta az élet
és semmi sem hosszabb az életnél
és átélni magában is életcél.

Milyen bölcs tud lenni egy "bugyuta"(?) Békeffy István dalszöveg is...., ugye.) (MÁR TUDIOM, ROKON!)

......

rátaláltam a NINCS IDŐ c. "opuszomra" is) 1977-ben irtam, 34 évesen és az "emlékező" közös blogunkban idéztem (ezzel csatlakoztam hozzájuk épp):(és épp itt is találtam meg most:

http://evekesemlekek.blogspot.com/2011/04/mozaikok-1977-bol.html

ezzel a körítéssel:

Mindenesetre, 34 évesen ezt irni!?:

"NINCS?!

"Nincs idő" "nincs idő" "nincs idő"
De valamire mégis csak elmegy
az egész élet
elmegy
ostobaságokra 
semmiségekre
amikről csak utólag derül ki
hogy faabatkát se érnek

Elmegy az életünk
oda ahol már
"van idő"
de nem érünk vele semmit
mert életünk nincs már
egy fikarcnyi sem
mert széthullt
a semmiségek macskakövein
mert odalett
mert nincs
mert nincs is már foto
életünk


- megdöbbent, mert mintha most írtam volna (mikor már kétszer annyit éltem...)... (hiába, a pesszimizmus se korfüggő, már 20 évesen is irtam hasonlókat- de hogy mégse voltam sose teljesen lemondó és pesszimista, és mégis mindig az életszeretet vagy inkább -féltés, és eltékozlásának ijedeleme- állt mögöttem, azt az bizonyithatja, hogy akkor nem irtam volna annyira szorgalmasan - mindig is - valamilyen formában , s ebből a szempontból mindegy is hogy mit...

Meg szorgalmas voltam amúgy is. Bár érzelmi (magánéleti szempontból kataklizmákat élhettem át - erről most nem irok - legfeljebb csak egy álmom: amiben XY egy robogó autóban hagyott (jegyzem, én nem tudok vezetni - ébren se) -elsősorban "szorgalmas" tanárként , osztályfőnökként (érettségiző osztályommal), és lelkes diákszinpadvezetőként ténykedtem. A tanitványaim közt jól éreztem magam. Remélem , ők is...

 

nahát....

(bár... most már osztályom sincs.... se tanitványaim...) (viszont azóta  van saját gyerekem! és vannak olvasóim...:)

aliz2. :: 2011. okt. 18. 11:38 :: 18 komment :: Címkék: blog, elmelkedes, ido, mult, vers