2020. május 5., kedd

egy sokatmondó festmény!

nem bííírom ki... hogy ne tegyem fel

mint ahogy a festmény alkotója sem, hogy személyesen adja át, látva az arcomat .




a messengeren először csak homályosan láttam, s az én képemre azt hittem hogy anyu, még el is könyveltem, hogy jó...a harmadik, Apám is  ott van jelképesen,,,a mécsesben, az emlékekben.

de hát saját magam anyja (sőt nagyanyja) is én vagyok

és bár az eredeti képen nem aludt a mécses, itt meggyulladt, örökre ég, s felszáll a héber szöveghez, ami apu neve: Gonda Károly. rajtam meg az a ruha a 4 éves kori képemen, amibe mindig mentem a templomba, mazkírra, s utána egy  szál virágot tenni apámnak a mártírok falához, a neve alá (pedig ezt a festő, rajztársam,..nem tudhatta  s még a kék szint is eltalálta!)

csak megihlette egy öregkori képem, ahogy írta: " Van benne ,mély fájdalom,szeretet ,alázat tisztelet és elfogadás ,megbékélés."

igen, egy egész élet summázata

az apakeresésben

az első arcon az a kislány, aki a fotós kérésére szerintem erőltetetten  de szófogadóan mosolygott, még remélhette, hogy visszajön apukája a munkaszolgálatból, mert irracionálisan sokáig gy voltunk (anyu az "özv." előtagot még 47-ben sem használta neve előtt  látom, nagyanyám gyászjelentésén...)

és épp most találtam meg egy portréját (nem a későbbi kidolgozottat) apámról, a férjéről, s ráírva anyu kézírásával "Az én feledhetetlen, drága  férjemről","született 1907.febr 4én, elhúnyt Borban,44ben Radnóti Miklóssal egy úton. Emléke Áldott! " és a kép alján:  "Ha meghalt is él, ha meghal is él."  .



"Ha meghalt is él, ha meghal is él:"

s lám milyen igaza van, Szerb Antalnak is : . „És ha az ember él, még mindig történhet valami" – de

még így, a halálon túl is

mert anyu szerint kétszer is aláhúzva:  apám él

és tényleg: mindig történik körötte valami

most már az a mécses itt örökké lobog.....

legyen áldott

az is aki megfestette így....ilyen ráérzéssel...

Szekeres Irén!

*****


az eredeti, a forrást, ihletet adó fotók:
















































ez a fotó 2013ban készült Zajin Adarkor (amely nap nem csak Mózesé) hanem anyám halálnak is évfordulója (jahrzeitje) (24 éve...)......





2 megjegyzés:

  1. ... és még azt a szál fehér virágot is "eltalálta"!

    VálaszTörlés
  2. Aranka Árva
    Csodálatos sorok.
    Válasz2 é.
    Gonda Julia
    igen..meg is renditett.
    Válasz2 é.
    Erzsébet Lengyelné Szűcs
    Megrendítő lehetett a találkozás ezzel a képpel és a sorokkal... Honnan kerülhetett elő,
    Válasz2 é.
    Gonda Julia
    anyu rengeteg képét találtam meg , most hogy valami miatt keresem, megbújt közöttük....

    VálaszTörlés