anyukám mindig azt mondta, hogy a halálba belealudni volna jó
ő hajnalban. 4 órakor, halt meg, egy vasárnap, de nem tudom aludt-e, a kórházban, nem hiszem, mert honnan is tudták volna ilyen pontosan az idejét.... nem mertem érdeklődni,,,, de a mosoly kicsivé lett sárgás arcán, amit a temetése előtt a rövid időre kinyitott koporsóban megláthattam, némileg, egy ici--picit megnyugtatott (vagy nem is tudom, mosoly volt határozottan, de valahogy nem ő volt igazán, miközben ő volt, de hiányzott... a lelke...amit aztán mintha máshol felleltem volna? körülöttem, bennem...de most nem erről akarok beszélni)
ki tudja felébredünk-e reggel, azért a zsidó ember első imája mindig a hálaadás azért, hogy felébredhetett:
ezt az áldást rögtön ébredéskor mondjuk, még az ágyban
köszönöm neked, örökké élő Uralkodó, hogy irgalmadban visszaadtad belém lelkemet....
el kellene kezdeni imádkozni!
az idő alatt tán elmúlna a görcs a combomból meg a szédülés a fejemből, meg talán könnyebben tapra is tudnék állni (ledobva a bádogemberséget :)
később mondjuk:
Istenem, a lélek, melyet belém leheltél, tiszta. Te teremtetted, Te alkottad, Te lehelted belém, Te tartod meg bennem, és Te fogod egyszer elvenni tőlem, hogy visszaadd az idők végén.Amig e lélek bennem van, hálát adok Neked..
(de jó lenne hinni ebben a visszaadásban is!)
(lányomnak meg el kellene mondani tapintatosan hogy talán jobb lenne, ha reggel hivna, vagy várna visszajelzést, bár újabban mintha megérezte volna, olykor igy is tesz) s nem este legközelebb, mert ha "valami" történik velem , jobb azt előbb tudni, nem jó egy napot várni vele... mig hiába cseng ki az a telefon,,,netán
ja meg a szomszéd számát is megadni... netán.... )
(nade inkább nem festek ördögöket a falra!)
V.M. Szép ima. Én is szeretnek hinni benne.
VálaszTörlés