2019. március 24., vasárnap

egy szép vers

lányom verse a Népszava irodalmi mellékletében, , ezzel a képpel, hát nem birom ki, hogy ne rakjam ide is, annyira szép.....mint egy ima:


Turi Tímea verse



A győztesek között

Ha majd mindenki elmegy, és egyszer visszajön, és széles árnyak nyúlnak a színes ég alatt, és egymás mellé ülnek az egyként boldogok: hadd legyek én is egyszer a győztesek között. Ha felépítik egyszer a magukban biztosak betonból és fényből a bizonyosságszínházt, és tele lesz a színpad a különlegesekkel: hogy köztük legyek egyszer, add meg, uram, kérlek.

Mert máshogy öregednek, akik jól öregednek: kisimult az arcuk és rendezett a szívük. Az én szívemből, uram, fésületlen szálak tekeregnek arra, ahol nincs bocsánat. Máshogy öregednek, akik elutaznak. Én ezer éve állok a váróteremben, és elszalasztok minden pontos járatot. Pedig nem utazni és nem maradni szeretnék, 

hanem nem félni. Az egyként boldogok mondatuk hibátlan, karjuk szőrtelen. Legyőzi bánatát a fény a köd fölött: hadd legyek egyszer én a győztesek között. A másik ember pokol, mondják, de a másikban én mindig megnyugvást találtam, a győzelem a szívben lakik, nem a tájban; add, hogy jusson szelet nekem a tortában –

Ha majd mindenki itt lesz, és én is itt leszek, s fejgép ragyog köröttünk mint a glória, és úgy, mint akiknek nincs honnan lógnia, békét csak győztes köthet. Add, hogy az legyek.

5 megjegyzés:

  1. Zsuzsanna Braczkó
    Gratulálok.
    Válasz4 é.
    Papp Józsefné
    Szívből Gratulálok!
    Válasz4 é.
    Gonda Julia
    köszönöm
    Válasz4 é.
    Imréné Nacsa
    Szeretettel gratulálok!
    Válasz4 é.
    Eszter Heléna Görbe
    Nagyon jó!

    VálaszTörlés
  2. Gonda Julia
    Szerintem is.és szép is.
    Válasz3 é.
    Katika Szekeres Ferencné
    Hát ez fantasztikus,

    VálaszTörlés
  3. Sirok....miért.?! az vagy!!!!

    VálaszTörlés