emlékek közt... hol sose járt még

délelőtt, 11 felé már, írom lányomnak az emailt, Párizsba , hova tegnap érkeztek (Brüsszelből) - bár nem tudom, mikor fogja elolvasni, mivel a szállójukban akadozik az  internethasználat, de azért írom, épp azt, hogy a lényeg, hogy egyenek meg aludjanak eleget, meg lássanak sokat, meg érezzék jól magukat, és közben főleg vigyázzanak magukra... és néha - és ebben a pillanatban meghallom mellettem a mobilom smsjelző pittyegését - mikor pont azt akarom írni tovább, hogy - küldjön sms-t!

már itt is van az sms:   ....  most indulunk neki párizsnak... 

ez olyan balzacian-rastignacosan hangzik! (csak nem "megmérkőzni" akarnak ők is?)

Párizs! "ember-sűrűs gigászi vad vadon"  vagy/és "szép ámulások szent városa"!... 

sose jártam ott, mégis mintha ismerném, de amikor tegnap este azt mondja a telefonba lyányom, hogy itt vagyunk a Montparnasson, magam is elszégyelltem, mintha az öröm mellett egy halvány irigységet (vagy csak nosztalgiát?) éreztem volna...

45 éve jártam Franciaországban! de - bár nagybátyámék - akiknek vendége  voltam - felvetették az alternatívát: Párizs vagy Nizza, végül is a tengerpartot választottam (-tuk? mert úgy éreztem ezt várják el), pedig valójában, titokban, minden Nap- és tengerimádatom ellenére nagyon vágyódtam Párizsba, de mondták is, hogy nyáron nem az igazi... Aztán, azóta se pótoltam, sok mással egyetemben..., de a nosztalgiám mindig megmaradt, és az olvasmányélmények csak mélyítették ezt a fura, kusza ismerem-nemismerem-vágyommegismerni érzést...

délután kihoztam a könyvtárból egy Párizs útikönyvet, talán egy kis kváziélményért vagy hogy netán megtekintési javaslatokat tehessek belőle én is,  azt lapozgatom épp, nézegetem az ajánlásokat, a képeket, a Luxemburg kertnél csodálkozva látom, ide is betörhettek a "barbár" változások, ez már nem ugyanaz a kert, ahol Victor Hugo Cosettje és Mariusa találkoztak, egy férfi úgy ül (fekszik?) az egyik széken, hogy a lábát lezserül egy másikra rakja... és már jön is lyányom üzenete: "Üdvözlet a luxemburg kertből!" 

Később maga is mondja , a Tuileirák kertjéből híva a Concorde tér felé menet - csak azért, hogy ne felejtsek el bemenni Szegedre a Thealter Menszátor- Hamlet előadásra, a  régi zsinagógába, mert tudja, hogy készültem rá, -( de azt honnan tudja, hogy bár jegyet is tetettem félre rá, mégis épp pár perccel előbb úgy döntöttem, lustaság okán, hogy mégse megyek?!) - szóval mondja, hogy milyen szabadon pihennek, heverésznek az - úgy látszik ott is lustálkodni szerető - emberek a parkokban, kertekben, hogy aztán ő is szerzett magának egy nyugágyat... (jól tette!)  

és megtapasztalták  azt is, - kértem is rá -  Ady és Radnóti lábnyomában járva, hogy még mindig:

"A Boulevard St Michel s a Rue

Cujas sarkán egy kissé lejt a járda"

(Nem hagytalak el gyönyörű
vad ifjuságom, hangod mintha tárna
visszhangzana, szívemben szól ma még....

...Ó, visszatérni, tűnő életem
nehéz sodrából lesz-e még erőm?...)

...(születésem évében: 1943-ban írta ezt Radnóti...) 

(vajon gondolhatott-e rá, hogy hányan fognak "visszatérni" ugyanoda, helyette is!, megnézni , hogy lejt-emég az a járda... (ami amúgy állitólag, Párisban, minden útpatka felé lejt , takaritási okokból, de nekünk,  már csak  a Boulevard St Michel -i az "érdekes", s még annak is, aki sose járt ott*, csak a költő versében... és onnan nézeti meg, - lányával- maga helyett is...)

(* mert: ..."emlékek közt bolyong ott is, hol sose járt még". (Rónay György: Páris (Radnóti emlékezetére)

2009. julius 23