2024. június 8., szombat

Lator posthumus

 csudaérdekes könyvbemutatón vettem részt, 

ami tán Makó egykori kiváltságos (szellemi, kulturális szerepének is köszönhető (merthogy Lator szellemi szülőföldjének tekinthető Makó)

S Lator László könyvet mutattak be, posthumus, de  ő is benne van a keletkezésben, várta is a könyvet....



gyerekkori fotói vannak benne, amit apja (a kárpátaljai egykori földbirtokos készitett), s hova nem térhetett vissza








valahogy az elveszett paradicsom v kert képei elevenednek meg LATOR LÁSZLÓ hozzá fűzött történeteivel egyetemben



---

rögtön megvettem a könyvet, aki árulta, arról kiderült, hogy Lator unokája (Anna), és jelen volt, beszélt is a fia, ifj Lator László meg a szerkesztó, aki a beszélgetéseket felvette, (Kemény Aranka) valamint Ferencz Gyózó a halálig hű tanitvány....


aki zárásul szenzációsan elemzett egy 76os verset, ami úgy fejeződik be, hogy mégse és mégis (a halállal)



(higgyűnk is benne hogy nincs vége a halállal



rokonoktól előkerült egy régi fényképezőmasina is, találgatni lehet, hogy tán ezzel készültek a felvételek(?)



(Dedikáltattam a könyvet, Timinek (sic) mert (igy) ismerik, és örültek neki, igy a tévolból is


remélem az igazi Lator is, odaátról, odafentről...:)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése