vipasszána akkor és most
A városi könyvtárban nézegettem a folyóiratolvasóban a lapokat (lányom a Holmi-ban és a Tiszatájban is megjelent egy novellával (fekete-fehér) illetve kritikával (Esterházy Semmiművészet c. regényéről) - vajon ki olvassa? egyáltalán ki olvas itt folyóiratokat; mindig egyedül vagyok... a folyóiratolvasóban, a folyóiratoknak háttal ülő számítógépeseket leszámítva - )
A 2000-ben egy érdekes Feldmár interjúra találtam, aminek különösen a vége hatott rám egyfajta aha élménnyel. Ami egy sajátos meditációról szól, a vipasszánáról - amit maga Feldmár rendszeresen gyakorol s használ (pszicho)terápiára. Az aha - egy majd' fél évszázaddal előtti napomhoz kapcsolódott, ami szinkronicizmusként épp ezen a napon (2008.július 29.) jelent meg újra, régi naplóm "blogosításában", ahol épp ahhoz a bejegyzéshez értem ("évnyitó után" 1960. szeptember 1.) , amikor lelkesedek az új tantárgyért a "lélektanért", s kiderül, hogy elolvastam még a tanév előtt az egész könyvet, sőt ki is próbáltam egy "gyakorlatát" - ami nagyon emlékeztet erre a Feldmár által említett vipasszána meditációra, ami pedig a legősibb buddhista meditáció. ("Az öregek útja")("Nincs új a Nap alatt"?) A lényeg(ük): "odafigyelni magunkra, arra, ami történik akár az ember testében, akár az ember elméjében, akár a világban." De nem kritikusan (vagy azt is megfigyelve csak) - szeretettel... Csak nézni a hegytetőről, ami mindenkiben megvan.
Szeretnék gyakrabban felmenni arra a "hegytetőre"!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése