2024. március 9., szombat

nőnap 2024

 utolsó percben kaptam (ingyen(jegyet az egy nap alatt szétkapkodott tavaszköszöntő nőnapi koncertre

a legfelső sorba (15.), majdnem legfelül... (nem baj, jó innen a kilátás, illetve le-,csak épp az arcvonásokat nem tudom kivenni a szinpadi szereplőkről)



ez esetben az idősügyi korelnök köszöntötte a nőket (milyen alapon, nem csak idős nők vannak, sőt még férfiak is)



nade a főszám Fege  volt,,, dalaival, amik ismerősek ugyan, más előadóktól, rövd is volt, de kellemes hallgatni



habár a hangjában nincs semmi varázslat, azt meg kell mondani

az egyéniségében annál inkább: kedves, közvetlen

emlitette a majd 20 év előtti esetet, amikor a zuhogó esőben a Jezus Krisztus eszupersztár előadás a közben elesesett , elcsúszott s vizes terepen, (vagy a társa?) ő már nem is emlékezett pontosan , én igen! felejthetetlen volt, (akkor még súlyosabb volt, s ügyetlenebb)

Meg is kérdezte kik voltak jelen, hát én fent hiába kapaszkodtam, nyújtózkodtam, amúgy alig voltunk...szemtanúk....bár bizonygatta, hogy hiába, ő mindenkit lát még a legfelső (18.? annyi nincs is, sorban is, például tőle számítva a jobb felső sarokban Zsuzsát, és tényleg úgy hivták ! sajnos baloldalra  nem nézett :)


aztán az aulában a képviselőktől kaptunk egy szál virágot



otthon szép fehér vázába tettem, de lekonyult :( sajnos...


***




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése