2024. március 23., szombat

művészet, tudomány és mi

 Furcsa az emberi "szerkezet" működése

sok múlik azon, hogy mire áll rá!

mit választ.

az én fejemben már megfordult párszor, hogy én tulajdonképpen igazán nem is választottam..bár - szerénytelenség lenne elhallgatni - több dologhoz volt tehetségem.. a művészetek különösen vonzottak, a tudományos kutatás kevésbé, (véltem, minek irni 9 könyvből egy tizediket, végül is a tudományt (a bölcsészetet ) választottam, ha csak középiskolás szinten iletve csak a tanitásdó keretein belül művelve is...)

a művészet háttérben maradt, de feltört bennem szimfonikus zenekarokban, rajzolgatásban, szavalásban, szinjátszásban azaz diákszinpadvezetésben, s olykor versirásban is..

mikor a napokban valaki azt emlegette, hogy milyen sokoldalú vagyok, pironkodtam de el is hárítottam a dicséretet, azzal, hogy semmit se csinálok tökéletesen, teljességgel...

ő azt mondta, ettől vagyok szabad...


hát igen szabadon  bukdácsolok ide  s oda

mostanában hogy kutatással foglalkozom, a családfámmal illetve révén a történelemmel is (ami pedig  mindig is távol állt tőlem, de csak addig amig nem döbbentem rá, hogy mi vagyunk a történelem) mintha berozsdásodtak volna művészi hajlamaim

de nem baj

mindent nem lehet egyszerre

most erre állt rá a agyam, s a szivem is....

de teljességgel..... (a tökéletességet úgyse érhetjük el soha.) de igyekszem, amennyire csak tudok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése