ti

 ott hevertek előtted 

elhagyott érzelmeim

s te orvul felvetted őket

beléjük bújtál

én észre se vettem a cserét...

belédszerettem

ugyanúgy, jobban...

s csak most érzem

milyen botor voltam

elhagytam érted "őt"

de igy kellett lenni

ez volt azaz lett a sors

az érzések felcserélhetők!

egymásba kapcsolódnak

mint a láncszemek....

(ahogy abban a szép hosszú levélben

irta ő - 

képeit dicsérő-

soraimról - nekem....)

ma már egymást fényesitik 

s egyformán gazdagitják

elmúlt, s szerelemmentes

életem....