SZÍNHÁZI VILÁGNAP 2009 márc 27

 

március 27. szinházi világnap

nem rajtam múlt hogy nem felejtettem el

valahogy eliminálódott bennem a múló évek folyamán az a hatalmas  lelkesedés, jóleső borzongás, amivel - hosszú évekig, évtizedekig,- a színházat öveztem, ahogy csúcsélményeket kerestem (és találtam is!) egy-egy színházi előadásban, a nézőtéren ülve-elvarázsolva. Már ahogy vártam, hogy megkezdődjön a "csoda", hogy széthúzódjon a bíborfüggöny, hogy feltáruljon a titok, annak a létezésnek a titka, amiben mi is élünk, csak nem látjuk igazán, ehhez kellett a színház, a színpad világa - mert az meg tudta mutatni!

1962 óta meg március 27-én, évente egyszer külön ünnepként, mielőtt elkezdődik a színdarab, kijön a függöny elé egy színész, és felolvassa valamely jeles színházi ember soros, évi üzenetét. ez aztán a dupla ünnep, volt is dupla élmény, ha épp úgy adódott.

'62-ben gólya, elsős egyetemista voltam, és egyre inkább érezve, hogy az "egyetem" nem igazán "egyetemes", legalábbis az, amit nekünk tanítottak; és egyre jobban felszínre tört bennem a vágy: színházzal foglalkozni, színésznek lenni, majd rendezőnek. (utóbbit félig-meddig meg is valósítottam, már tanárként, s igaz csak "B" kategóriában, és igaz "csak" diákszínpadon)...

'62-ben még "titokzatosabb" is volt a színház mint olyan , a függöny mögötti varázslatos világ el volt zárva a nézőktől, ma, mint hallom, rengeteg nyílt napot rendeztek a színházakban a színházi nap alkalmából, épp azért hogy megismertessék az érdeklődő közönséggel a kulisszák mögötti világot... De akkor hova lesz a varázslat? Már én se érzem azt a varázslatot, mit egykor, "megöregedtem?". elfásultam?, de talán velem együtt az egész kor is...? Vagy jobb is, ha természetesebbnek érezzük a színházat, ha nem fölöttünk, hanem velünk, egy szinten állónak... 

'62-ben Cocteau üzenetét olvasták fel! idén Augosto Boal, brazil drámaíró és rendező gondolatai szólalnak meg szerte a világban az előadások kezdete előtt, ő épp azt hangsúlyozza ebben, hogy: "nyitottan fogadjuk be a mindennapi élet előadásait." Ő már szinte meg is fordítja ill. megerősiti a shakespeari szállóigét: színház az egész világ...", mert azt mondja: "mindaz, amit a színházban bemutatunk, és saját életünkben is megélünk, azt sugallja: a színház teremtett minket!" (...) "Művészetünk arra tanít, hogy nyitottan fogadjuk be a mindennapi élet előadásait, melyekben egyformán vagyunk színészek és nézők, s elmosódik a színpad meg a zsöllye közti határ. Művészetünk arra tanít, hogy nyitottan fogadjuk be a mindennapi élet előadásait, melyekben egyformán vagyunk színészek és nézők, s elmosódik a színpad meg a zsöllye közti határ. Valamennyien művészek vagyunk: a színház arra tanít, hogy meglássuk azt, ami nyilvánvaló, de már annyira hozzászoktunk, hogy észre sem vesszük. A megszokott láthatatlanná válik, és épp azért hozunk létre előadásokat, hogy megvilágítsuk mindennapi életünk színpadát."

Nahát! akkor pontosan erről van szó!

Éljen a színház! Éljünk!

De jobban! a színház hatására is kinyitottabb szemekkel:

"A színház nem esemény, hanem életmód!
Mindannyian színészek vagyunk: állampolgárnak lenni annyit jelent, hogy nem elégszünk meg azzal, hogy társadalomban élünk, hanem megváltoztatjuk azt."

Rá(nk) férne! alaposan.........

.......................

aliz2. :: 2009. márc. 27. 19:31 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: ünnep :: Címkék: irodalom, mult, színhaz