olyan fáradtan-álmosan, ólomlábakon telik a napom... Szegedet megjártam (ólomlábaimon), de nagyon hamar, dolgom végeztével, visszafordultam, haza...
lányom is kicsit elaludt reggel, fél 8-ig, neki elég volt ripsz-ropsz elkészülni a 8-as szegedi buszig, én már nem vállalkoztam , hogy összekapom addig magam, ő költött, s épp legmélyebb álmomból, úgyhogy mintha a tagjaim még jó ideig folytatták volna az alvást, nem nagyon mozogtak.10-essel sikerült csak bemennem, megint főleg a laptop miatt. önmagában is túlsúlyos volt. (vagy én gyönge). de lányom táskái még nehezebbek. (általános iskolában is már le akartam beszélni róla, hogy minden könyvet magával vigyen, de azok súlya is már több mint megengedhető - testsúly megengedhető 10%-ánál biztos több - ha zongorázni tudnám a különbséget!... a hátizsákja most úgy ki volt tömve, hogy... előzékenyen le is vette már Szegeden a troliban, hogy ne akadályozzon másokat, hogy elférjenek tőle, s meglepődésében és hálából a mellette ülő idősebb nő egész úton panaszkodott neki, a fiatalokra, neki mint kivételnek persze, mert már arról is leszokott , hogy szóljon, hogy panaszkodjon... mondta. Vajon nekem akkor miért? -kérdi már tőlem lyányom. hát, mondom, csak rád kell nézni....
nehéz dolog ez az öregedés, én is hogy benne vagyok, másképp nézem... hát persze, mert már belülről
nehéz volt gyereknek is lenni de semmivel se könnyebb öregnek - "társadalmi, peremhelyzetünket tekintve" sőt. ebből nincs kiút, ez már igy marad, vagy csak rosszabb lehet
épp tegnap jutott eszembe, hogy most már ideje lenne elolvasni Simone de Beauvoirtól A szerénység korát. Annak idején - (Az Egy jóházból való úrilány emlékezései, A Mandarinok ill. A kor hatalma, A körülmény hatalma, A második nem után itt leálltam a munkássága átolvasásával, de már a cím , jóelőre elkeserített. aktuális lett...
(bár nem minden öreg számára a "szerénységé" a kora - s lehet, hogy épp nekik van igazuk! meg Beauvoir óta is sokat változott a világ, össznépi szerény/lelen/ség tekintetében is. - )
mindenesetre vannak általános törvényszerűségek, a test hanyatlása - ami ha korlátozható is , fel is tartóztatható ideig-óráig -,természetes folyamat és elkerülhetetlen.
csak a szellemünk ne! s ha így van, inkább kiteljesedés, rendszerezés, áttekintés és a bölcsesség és önzetlen jóság kora is lehet - a szerénység kora
nagyanyám: 85 évesen szellemileg sziporkázó, csupa szív, csupa-lélek leveleket küldött Hollandiából, - meg a neki ajándékozott összegyűjtött csokoládékat -, a fényképeken pedig derűs, jóságos, szívmelengető mosolyát, a zongorája mellől. ma is , ha felidézem alakját, arcát, ez a sugárzó mosoly tölt be , engem is... de alig látott, a hályogműtétje után is, viszont nem használta a fehérbotot, - lehet, hogy hiúságból - s egy autós az út széléről fellökte, elütötte... pont az érettségim előtt. nagybátyám megvárta az érettségimet a lesújtó gyászhír közlésével... ő mesélte, mikor pár év múlva, külföldön találkoztunk - nagymamával sajnos már nem tudtunk, 3 évesen láthattam utoljára! - ..., hogy egyszer nagyon megsértődött, mert szürke kardigánt vettek neki , "nem vagyok én olyan öreg!"- tiltakozott... ők meg - fia meg mennye - csak mosolyogtak. szerintem nagymamámnak volt igaza! de azt a botot mégis csak használnia kellett volna!
aliz2. :: 2008. márc. 17. 18:20 :: 9 komment :: Címkék: emlekezes, epizod, kapcsolatok, konyv, lanyom, oregedes,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése