2021. március 28., vasárnap

zoomszéder

 bár úgy hangzott el a beharangozó, hogy ez a világtörténelem utolsó zoom szedere... kár volt elkiabálni

ma 200 fölött vannak a halottak, és azt olvasom, hogy ősszel várható a negyedik még erősebb hullám, és esetleg lesz ötödik is mig lemerül, legyengül a virus, rengeteg mutánsával - ha egyáltalán...

mindenesetre ez a zoom széder, nagyon jól sikerült--- és ünnepélyesre  (és 80 bejelentkezővel!)

igazi közösségi élmény is lehetett, ha nem is voltunk személyesen jelen, nekem nagyon kapcsolattartónak tűnt a sok integetésével (egyszer unokám is azt tette, a hirtelen képernyőre kerülő külföldi Andris barátjéval pl)  (úgy feltenném a fotóját, ha lehetne!)

nomeg aktivitás terén nem volt hiánya még, pl ő mondta el a brochét (na épp ) ivás előtt. (persze ő gyümölcslét ivott,s nem alkoholt ami ilyenkor kötelező a felnőtteknek, méghozzá 4 pohárral. Egy Illésnek is fenntatva, ki is nyitotta az ajtót neki. De azt hiszem most se jött meg. Késik a megváltás! :(

lányom végig(most elő- azaz oldaltérben) mosolyogva ült, mint egy igazi rebekken...később meg is kérdezte, hogy hatottak kivülről nézve, mert ő belül nem tudja lemérni

mondtam (nem kellett volna?) hogy egy kicsit merev volt (mi más lehetett volna?) de végig kedvesen mosolygott


férje vezette, és egy másik lakásban levő kántornő énekelt - szépen és igazán felszabadultan




hiszen a peszach a szabadság ünnepe lenne (vagy mi a szösz!)

...

az egyiptomi kiszabadulást "játszuk" el minden évben...

mintha most és velünk történne

azt hiszem ez az örökké jelenné tett múlt... tart meg bennünket

(mégha kissé aktualizálunk is mindig, - vőm különleges előszeretettel - meg azt mondjuk"a láng a fontos nem a hamu))

Rabok legyünk vagy szabadok...?


8 megjegyzés:

  1. Sokat tanulok tőled a zsidó vallásról.Vannak teljesen ismeretlen szavak számomra, amit leírsz. Utánanézek a neten, hogy mit jelentenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jó - mostanában már felhagytam az "ismeretterjesztéssel" :)

      Törlés
  2. P.G. Sajnos az ország élen jár az eset számokban és az elhalalozasban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (már napokkal ezelőtt- meg is irtam, de most főleg másról!)

      Törlés
  3. É.B.J. Julika, nekünk sincs megengedve, hogy feltegyük a Kis Unokánk fotóját...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az ő érdeküket szolgála, bizonyára! be is tartom...

      Törlés
    2. É.B.J. Mi is betartjuk.

      Törlés
  4. Aranka Árva
    Az unokák szeretettel töltik fel szívünket,amit ha nem látunk,de a mama szíve mélyén nagyon érzi ezt az értéket.

    VálaszTörlés