van ilyen is... :(

 A szívtelen értelmiségi

Ha csak az értelem világát nézzük, szívtelen, lélektelen. Még a lélekből is tárgyat csinál. Hivatalosan én vagyok a család első értelmiségije, olyan, akinek líceumi és egyetemi diplomája van. Elég korán kikészültem attól, amit az értelmiségi körökben tapasztaltam. Hidegség, kegyetlenség, arrogancia, versenyszellem, egymás tapodása, meglopása, eltiprása, csalás, nagymellű rongyrázás, alkoholizmus, drogozás, dicsekvés, kapzsiság, irigység, egymás életének és karrierjének ellehetetlenítése, fúrás, ásás, pletyka, intrika, székvadászat, prostitúció, álszerénység, alakoskodás, képmutatás, leigázás, letorkollás, hatalomvágy, kioktatás, nagy, üres hangzatos szavak és nagy hasak, stb., stb.

Hivatalosan én lehettem volna az ügyes, okos erdélyi kislány, a jónatanuló, a jóértelmiségi, a szófogadó, pár nagyhatalmú aranyszájú szócsöve, akire de büszkék a nagyszakállú "honatyák", de csak addig, míg befogja a száját, kivéve, ha épp be kell falni vagy le kell nyelni valamit.

Lehettem volna bármi. Nem lettem.

Nem dőlt hozzám se pénz, se villa, se kocsi, se díjak, csodálkozom, hogy annyi pénz egyáltalán csurrant, hogy megjelenjenek a könyveim, de érdekes módon már akkor olvasott író voltam, amikor még csak a blogokat bütyköltem. Ha nincs internet, ha nincs 21. század, ha nem kerülök le Bukarestbe és el Helsinkibe, ha nem döntök úgy, látva a piszkos játszmákat, hogy köszi, ebből inkább nem, és nem szállok ki, akkor igen, nekem is a hallgass jut és a pofabe. A cinikus, mérgezett értelmiségi póz és, az ironikus, metsző kinevetések, és a továbbra is patriarchális kuss. Az a világ, ami arra használja az okosságát, hogy minél kifinomultabb és pervezebb módon tegye tönkre a lelket. A lélek valami nem létező valamivé vált, valami olyanná, amiről inkább ne beszéljünk, sehol se, még a templomban sem, hogy az egyetemekről ne is beszéljünk. S közben mindenki szenved, szarul van, nem találja a helyét, ezért aztán előfordulhat olyan, hogy valaki virágvasárnap reggelén a maga jóatyafiságában, hogy, hogy nem, rátalálva egy bejegyzésemre, fogja magát, s lefeministáz. Mire válaszolnék neki, már le is blokkol. Megnéztem az oldalát, valami restaurátor vagy történész, vagy mi. Azt hinné az ember, egyetemi ember így nem beszél, nem lehet ilyen buta. Sajnos, az intellektusnak és az érzelmi intelligenciának nem feltétlen van köze egymáshoz, erre jó bizonyítékok a pszichopaták.

Nem még több okos embert kellene kicsikarni az iskolákból, hanem még több együttérző embert, akik tudnak bánni az okosságukkal, s nem gyilkolásra használják azt.

Nincs ott kint senki, akit gyűlölni kellene, az ellenség soha nem kint van. Az ellenségről mindig kiderül, hogy valami olyan mély fájdalom kivetítése, aminek az elviseléséhez kell a valódi lelki erő és a valódi bátorság.

A tökösködő szökdöséssel csak nevetségessé válik az ember, jobb lenne, ha hallgatna, s nem kommentelgetne mindenfelé lejáratva ezzel magát. S ha valaki azt hinné, hogy a kisujjamból szopom, amit írok, láttam már katonatisztet találkozni a lelkével, a saját gyermekkori énjével, ami tiszta szeretet. Láttam egy tömeggyilkost találkozni azzal, aki valóban ő maga, Ő maga. És életem egyik legmegrendítőbb eseménye volt. Akkor láttam, mit jelent a lélek ereje. Nem volt semmi kedveskedés, semmi cukormáz, csak a szakrális találkozásnak olyan ereje, hogy az egész terem, mind a hatvan ember elnémult. A kifeszített pillanatban átfutott az agyamon, ha ez az ember most megijed attól, amit tapasztal, vagy mindannyiunkat megöl, vagy menekülőre veszi. Az ajtóban ültem. Óvatosan felemeltem a székem és arrább tettem, mert az első lettem volna, akit feldönt. A pillanat átfordult, a metanoia megtörtént. Utána azt mondta ez az ember, hogy élete legnehezebb csatáját vívta meg, és ez nem más volt, mint egy felismerés, felismerése annak, hogy lélek és szeretet vagyunk. Úgyhogy engem egyáltalán nem érdekel, kinek mekkora a titulusa, a vagyona, a hatalma, a rangja, a neve, az imidzse.

Az érdekel, tudja-e magát, az életét, és ezáltal másokat szeretni. Van-e benne béke.

Ha nincs benne, akkor még hosszú út áll előtte, és ugyanennyi szenvedés, mert, a világ, olyan, amilyen, és akadnak benne ilyen idegesítő "edófélék" bőven.

Az összes reakció:

85Weiner Sennyey Tibor és további 84 ember

12 hozzászólás

10 megosztás

• Gonda Julia

  de mintha benned most éppenséggel nem lenne! (mármint béke)

  • Tetszik
  • Válasz
  • 24 p.
  • Gergely Edó

    Gonda Julia kedves Júlia, a béke és a bárgyúság nem ugyanaz. És veled kapcsolatban meg az az érzésem, hogy egyfajta ellenpólusként vagy jelen, kivétel nélkül mindig valamit kipécézel, és azon lovagolsz. Az ellenpólussal önmagában nincs baj, de az, hogy folyton keresed a kákán a csomót, pont ezt a tipikus értelmiségi attitűdöt mutatja: azt, akinek soha senki és semmi nem elég jó. Ha itt folyton csak aranyoskodok és cukiskodok, és megengedem, hogy mindenki úgy randalírozzon, ahogy akar, az pont az én infantilisságom, nem pedig a békém mutatja. A béke nem zárja ki a haragot. És bennem attól van béke, hogy tudom szeretni azt a magam is, aki meg tud haragudni. De nem megyek sem annak a fickónak, sem a te faladra randalírozni és kötekedni. Ez a különbség.
  • • Gonda Julia

      a te szóhasználatodra reflektáltam!("Az érdekel, tudja-e magát, az életét, és ezáltal másokat szeretni. Van-e benne béke. azaz BÉKE. Az ellenpólusokra meg nagy szükség van:)A világ összetett, hogy úgy mondjam ELLENTmondásos...egyszerre ilyen is meg olyan is...Te úgy látszik nem nagyon tűröd az ELLENvéleményt...Magadat tudod szeretni, de másokat is kéne, talán....(s nem haragod válogatatlan szavakkal rájuk önteni, ami egyébként visszafelé is hat ám!) (egyébként szerintem is, - mint irta itt valaki,- a feminizmus nem bélyeg, stigma, sok-sok pozitivuma van . persze kontextusaiban nézve) Én nem bánnám, ha jönnél hozzám ellenvéleménnyel, több lenne, mint a közöny, az érdektelenség, és ez a ledorongolás , anélkül, hogy igazán ismernél.... Én szeretem az ellenvéleményt is, mert igy kerek, egész a világ!!!!!

      • Tetszik
      • Válasz
      • 2 ó.
      • Módosítva
    • Gergely Edó

      Gonda Julia ha valóban követnél, látnád, hogy tűröm. Hány éve is követed amiket írok? Azért figyeltem fel rád, mert szinte kivétel nélkül mindig ellenvéleményt írtál, ez az első alkalom, hogy szóvá tettem. Ennyit a szeretésről... És igen, megyek másokhoz, vannak barátaim és vannak, akiket én is követek, de nem azért, hogy vitatkozzam és véleményezzek. Ennek az égvilágon semmi értelmét nem látom. A 20. század a vita kora volt, túl sokra nem mentünk vele. A 21. század is még mindig a vita kora. Ha szeretsz olvasni, ajánlom Wilfried Nelles könyvét: Az életben nincs visszaút címűt, talán jobban megérted, miről szól a vita, vélemény, szellemi párviadal. Nem a felnőttség vége, semmiképp, hanem az eleje. A feminizmussal sincs bajom, hanem a hozzászólónak a hozzáállása volt az, amire válaszoltam. A ledorongolásról pedig: nem akartalak ledorongolni, és sajnálom, ha így jött ki, viszont lehet, hogy neked sem árt látni, az, ahogyan te kommunikálsz itt az én oldalamon legalábbis, hozzám hogy jut el.

      • Tetszik
      • Válasz
      • 2 ó.
    • Elérhető

      Gonda Julia

      íTalán az a "bűnöm", hogy sok-sok-sok generációs "értelmiségi" származék vagyok (?) - és a vita lételemem. (minek ismételni amivel egyetértek?!:) Egyébként a blogod óta ismerlek és kedvel(tel)lek, azokkal még egyet értettem nagyon is és egyet is éreztem...

      • Tetszik
      • Válasz
      • 2 ó.
    • Gergely Edó

      Gonda Julia akkor lehet, hogy ennyi volt. Ha már nincs rezonancia, akkor lehet, hogy mostantól csak távolodás van. Mert közben én is változtam, és te is. És előfordul, hogy ami valamikor eleven huzal volt, elhal. Mást értünk vita és mást értünk egyetértés alatt - és ezen nem a diktatúrák alatt együtt bégető tömeget értem, és lehet, hogy ezt csak egy személyes találkozó tudja feloldani, mert itt csak szószaporítás van, és egyre fokozódó bonyodalom...

      • Tetszik
      • Válasz
      • 2 ó.
    • Elérhető

      Gonda Julia

      igen, sajnos, van ilyen is
      

    
    
  •