2023. április 5., szerda

juhász gyula és ....

 Juhász Gyula 140 éves, gondolták a Librettóban, hogy megemlékeznek róla és Makóról, a  friss József Attila kiállítás alkalmából is .. egy 4 perces videoban, ahol megszólaltatták a József Attila Gimnázium igazgatónőjét is

akinek fogalma sincs  - úgy látom - se József Attiláról se Juhász Gyuláról, egyáltalán a költészetről

(de akkor miért őt beszéltetik?)

képes azt mondani hogy  Attila tanára volt Juhász Gyula, és még rá is kontráz azzal, hogy nagyon erős volt a tanár s tanítványa kapcsolat köztük! (honnan szedi?)

nos a filmben is elhangzik, látjuk is az emléktáblán, hogy Juhász Gyula. 1913-17-ig tanittott csak a gimnáziumban és latint (sőt akkor abba is hagyta a tanitást)

(akkor Attila  még kisgyerek volt s nem is járt Makón )

(egyébként a nagynéném tanitotta Juhász Gyula, de nem lehetett valami jó tanár, illetve nem mindenki számára, az irodalmi érdeklődésűek körbe állták asztalát, a többiekkel meg nem is foglalkozott - mint mondta  Lili néném, aki persze idősebb volt Attilánál)

Attila abban az időben járt giminkbe, mint anyukám, a folyosón találkoztak, s őt se tanithatta...

Espersit János mutatta be, 1922-ben Attilát Juhász Gyulának.. (s még abban az évben meg is jelent a Szépség koldusa, minek az előszavát irta...)

másik furcsaság volt az ignő mondókájában, hogy azt mondta, hogy a szóbeli magyar érettségi tételekben is szerepel Juhász Gyula, a József Attilához fűződő kapcsolata révén!

nahát! remélem, hogy nem csak úgy, ebben a minőségében, oldalhajtásként!!!! hanem saját jogán is....


Bosszantó ez a szinvonaltalanség és alkalmatlanság, ami még csak nem is tud magáról!

Egy József Attila gimnázium igazgatójának, akármilyen szakos, kötelessége lenne utána nézni névadójának, vagy ne nyilatkozzon róla!!!!


Carramba!


4 megjegyzés:

  1. Szégyen. Meg kétségbeejtő is a jövő nemzedék irodalmi ismereteit, költészet szeretetét erősen féltem...
    Még ha nem egy József Attila ginázium igazgatója, még ha nem is tanár, tudni illene 😠...
    JAG-ban, a fehérváriban érettségiztem, nem épp ezért, de a József Attila kötet mindig mellettem van. A két nagyobbacska unokámmal (8 és 10 évesek) már beszélgettünk Attilláról, a másodikost különösen érdekli a költők sorsa, amit a tanító nénije mesélt nekik (sokat, Petőfiről is, most, a 200 év kapcsán), mind lelkesen sorolta.
    Remélem felsőben is lesz folytatás, egy kiváló magyar tanárukkal. Mert ha nem, nekünk kell pótolni...Ezért is kell sokáig élni😜

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem szívügyem Attila...nagyon bánt ha üresen kongó fejjel beszélnek róla. Egyébkent volt a lányomnak egy válogatás tőle fiatalabbaknak,illusztrált is. Még alig beszélt de mondta hogy a József Attilát kéri!!!

      Törlés
  2. Szeretem nagyon József Attilát és Juhász Gyulát is. Az ilyen tudatlanság, mint amilyet az igazgatónő produkált, mélyen felháborít. Nagyon, nagyon...! A verses blogomban tőlük van a legtöbb vers és nem véletlenül.

    VálaszTörlés
  3. Nyilvánvaló! (egyébként Juhász Gyulát egy (távoli) rokonom fedezte fól, közölte verseit a Szegedi Naplóban olyan fiatalon, mint ahogy ő fedezte fel József Attilát! - Békefy Antal volt!

    VálaszTörlés