Apámat, kit nem ismertem-
mindenütt csak őt kerestem
kerestem őt földön égen
fűben fában fellegekben
regényekben levelekben
legendákban riportokban
apaszívű mosolyokban
sivár télben virágzásban
sikolyokban suttogásban
sötétségben sápadt fényben
tanulmányok erdejében
s nem találtam földön égen…
Mindenütt csak egy halott-
De ott van ő hol én vagyok.
S most hogy lassan utolérem
S mivel én őt túl is éltem
S így én lennék tán korosabb
Apám! Ideje, hogy megszólítsalak,
hogy végre beszéljek tevéled:
Mért nem volt drágább a te drága élted?
Mindig hiányoztál, s hányszor csalt tőrbe a hiányod
Mire jutottam nélküled – látod már ugye látod?!
Kiraboltak. Kiraboltál! – bánod már ugye bánod.
Mért nem szöktél meg, mért nem voltál bátor?
Neked élni kellett volna, élni, mindenáron!
Te szelíd voltál. Mért hagytad hogy győzzenek a vadak?
Mért hogy a törpék letiporjanak
Téged, ki szellemével mindenhonnan kiviláglott…
Jaj apám, kereslek, s csak szavakat találok!
Jaj apácskám, mit is mondjak…
Legutóbb, legutoljára a karjaidban
csak gügyögni tudtam
kezem arcodon játszott
s te -mesélik- megcsodáltad
bennem az embert, azt a kis jószágot:
„milyen parány, s mily tökéletes”
Mért hagytad, hogy letarolják emberségedet?
Mért hagytad, hogy megalázzák benned a csodát?!
Mért nem fordultál ellenük legalább!
Ha többen voltak, s ha erősebbek is -
Mért nem próbáltad meg a lehetetlent is…
Vagy összetört szemüveged a bánya kemény kövén
s nem láthattad körülötted mint pusztul a fény
hogy torzul el a világ?!
Mért nem szóltál őreidre legalább? !
Hogy térjenek észre, „emberek” vagyunk
Kis és nagy csodák!
Nem tudtad, hogy valahol
lágerok, országok mélyén
vár rád a lányod
kinek keze arcodon játszott…
Olyan kicsi voltam - olyan szótalan,
nem kiálthattam át országokat:
APA! MEG NE HALJ!
NE HAGYD MEGÖLNI MAGAD!
S hagytad.
Vagy ellenálltál? Persze, hasztalan.
Rád zúdult a Semmi - nem tudni hol.
Az a „tarkólövés” – a költő előtti –
tán épp a tiéd volt…
Jaj apuka, jaj apukám!
Meggyilkolt szavaktól vérzik a szám.
Nem volt nekem ÉDESAPÁM.
*
Mit vétettem, s ő mit vétett? !
Épp azt sírtam ki, hogy ÉLET
S köröttem dúlt a HALÁL.
Mért nem mondott senki ÁLLJ - t? !
Éppen hogy csak élni kezdtem,
halni vitték, kiből lettem
Most nem tudom ki vagyok
mert nem tudom ő ki volt
s azt se, vagyok-e igazán
félig én is vele égtem
ezerkilencszáznegyvennégyben
nem sokkal születésem után 1977.május 16
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése