tegnap a néptánc jubileumon, két és fél órás mozdulatlan ülés után, alig tudtam elindulni fel a pár lépcsőn, csak vártam és álltam, alig moccanva, már szinte mindenki kiment a teremből, mikor egy férfi kijárat közben észrevett, és kedvesen segíteni akart, karját nyújtva....
megköszöntem , pironkodva, de mondtam, ezt nekem kell megoldani, más nem járhat helyettem...
összeszedtem magam, elindultam....aztán már könnyebb lett......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése