2024. július 12., péntek

Donáth halála és a zsidó Jézus

 meghalt Donáth László

69 évesen, az utóbbi évek meghurcolásai biztos megröviditették a z életét




egyetlen egyszer beszélgettem vele, méghozzá telefonon, nagyon rég, akkoriban 

kaphattuk meg a vezetékes telefont hosszas várakozás után s eufóriámban kihasználtam a lehetőségeket ha telefonálni lehetett be a rádióba bizonyos személyeknek

Ő is ilyen volt, s akkoriban olvastam egy cikket vele,  ahol a zsidó Jézusról beszélt, ez nekem még akkoriban reveláció lehetett...nagyon jó volt, olvasni  és beszélni is utána

azt hiszem félig-)meddig)  ő is zsidó volt, az evangelikus papsága mellett,,, apai részről

s alapító tagja volt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnek.  Részt vett a Keresztény-Zsidó Tanács és a Keresztény-Zsidó Társaság munkájában.

(tehát elkötelezett a zsidóság mellett is)

most rámpirirtott a "zsidó múlt", mikor megemlitettem ezt az egyetlen személyes emlékemet róla , vele

igy vezette be a halálhirt ), mit a Szombattól vett át

részben zsidó származású evangélikus lelkész, aki alapító tagja volt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnek is, mindig fontosnak tartotta hangsúlyozni a kereszténység zsidó alapjait.

s amihez én ezt a kommentet merészéltem biggyeszteni:

Gonda Julia
Annak idején beszéltem vele telefonon a zsidó Jezusról, akit hovatovább ő fedeztetett fel velem!

mire ő(k)
Csak techinikai kérdés, létezik nem zsidó Jézus?

mire én:

Gonda Julia

Magyar Zsidó Múlt - Hungarian Jewish Past akkoriban újdonságszámba ment. egyébkent az autentikus Vermes Gézának is van azonos cimű könyve. A zsidó Jézus. Sajnos még mindig nincs eléggé a köztudatban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése