2020. augusztus 15., szombat

kifüstöltek



igen, szabályosan ki...

az Erzsébet házban voltam, szokásos hétvégi beszélgetésen, ezúttal Kocsis Dénes makói eredetű musical szinésszel, 




s közben egyszer csak füst gomolygott mögöttük, állitólag a szalonna sütésre készülve

miután már a szemem  is csipte a füst, felálltam hátsó sorombőül, persze szélról, egy daravig még időztem a kapuban , fal mögött, de aztén hazaindultam (úgyis zoom volt, vejem beszéde közben felszokott tünni unokám, s igy reménytelien siettem haza, bár a beszélgetés végét lemondva

pedig tényleg érdekes volt....


ott, hátul...


a fiatalember (31 éves) meglepóen intelligensen válaszolgatott V. Márta komoly kérdéseire (eltekintve kétszer is női fehérneműk emlegetésétől, igazán nem tudom mi szükség volt erre - csak nem az irigység beszélt belőle?! :()


megemlitette 13  éves kori Hid-ember ben való szereplését, pedig akkor még kis dundi kisfiú volt, kiközösitett,,, és érdekesen emlitette, hogy az a dundi kisfiú még mindig valahol benne él (soványan is) és milyen elégtétel volt neki , hogy az osztálya intézményesen s miatta megnézte a filmet (azt azért nem bocsátom meg neki hogy Eperjes nevére emlékezett, arra viszont nem, hogy Szechenyit alakitotta) (ő meg a kis Zichy fiút) azt tudta )

bölcsen beszélt pályája alakulásáról, elfogadva, hogy nincsenek véletlenek, ha nem is úgy alakult az élete ahogy eredetileg elképzelte (eredetileg prózai s nem mucical szinész akart pl lenni) s operettszinészként is először csak studiós, s majd jóval később végezte el az  egyetemet , mikor mér némi szakmai tudásra tett szert pedig--- a szinpadon

s ott is a maga útját járja, végre az István a királyban emutva addig hogy Kocsis Dénesként áll a szinpadon... (s nem valami hasonmásként)

1 megjegyzés: