2024. szeptember 18., szerda

Sebő varázslata

SEBŐ FERENC 10-től a Hagymaházban, korai óra, meg elsősorban gyerekeknek hirdették, de csak nem hagyhatom ki, fiatal korom nagy zenészét (Sebestyén Mártával) énekeltek többek közt József Attilákat is, diákszínpadomon is hallgattuk őket- tátott szájjal

az utcán szembe kisdiákhad(sereg) jön éktelenül rosszaknak tűnnek, mi lesz itt?

hát mi lett?!


Sebő pár perc alatt leszerelte, elbűvölte , partnerekké tette őket


 










úgy visszhangozták, tapsolták ritmusra, és énekeltek is, ahogy ő akarta

s a végén a gyerekek egyszerűen nem akarták leengedni a szinpadról annyiszor visszahivták, őt és hegedűs-énekes partnernőjét

Nekem a Hamelni patkányfogó meséje jutott eszembe, aki sipjával elcsalta a gyerekeket (mert nem fizették ki...)

de ők persze nem csalták el a gyerekeket



végül is ők a szinpadról szépen lesétéltak


 
a gyerekek meg...visszavedlettek ugyanolyan vásott, össze-vissza ugra-bugráló gyerekekké, mint voltak, igaz. tanárnőjük nem is olyan szépen beszélt velük,,, mint a varázsló- Sebő ! - na és persze nem zenélt! :)



2 megjegyzés:

  1. " A hetedik te magad légy" - de sokszor hallgatom, s együtt éneklem, ma is. Nagy kedvencem volt, maradt. Szívesen ott lettem volna magam is ezen a "matinén" :)

    VálaszTörlés