2017. szeptember 5., kedd

kétszer nem léphetsz ugyanabba a templomba

most azaz tegnap 5 óra után pár perccel, a szegedi zsinagógába, különösképp nem...

sőt, alig tudtál belépni az embertömegtől , mert pár perce már el is kezdődött a  zsinagóga újjáavatásának előzményeként  Sonkodi Rita festő kiállításának a megnyitója... ott is a festményeken "kupolák"...

a zsinagóga - legalább is kívülről- újjászépült...persze nem tudom milyen is lehetett eredetileg, azaz 114 éve...

az őseim már nem tudom megkérdezni erről se... pedig ők tudnák , mert az alapítók közt vannak, sőt akkor volt itt a dédszüleim (Lőwinger Salamon és Rosenfeld Josefa )aranylakodalma, és egyúttal a nagyszüleim (Lőwinger Miksa és Bárány Mária) esküvője... Mindig rájuk is gondolok, ha belépek ebbe a szentélybe, hozom őket is mindig magammal, bennem...(vagy ők várnak itt? ki tudja...) de a kapuban összefutottam unokám apai rokonával, (a zsinagóga újjávarázslásához tervezőirodájuknak egyébként építészi köze van).természetesen unokámról beszélgettünk, úgy hogy közvetve  ő is jelen volt...alapító Lőwingerek kései utódja



rengeteg az ismerős Makóról, Szegedről, Pestről is... nem csak zsidók, régi tanítvány egyetemi év folyamtárs, lányom évfolyamtársa (igaz, ő hivatalból, országgyűlési képviselőként, mint kiderül később)

mindenki zsong, zsibong, azt hiszem örül, esemény részeseként...kár lett volna kihagyni nekem is, hiszen én annyira magaménak is érzem ezt a szent helyet még ha el is hanyagoltam -om olykor, de hát bennünket is lehet restaurálni, rekonstruálni (mi más pl a tesuva) -és még csak nem is vagyunk 114 évesek...

bár a balesetemtől még érzékeny a fejem (cserélgettem is az ülést a rázós buszon) , meg a csuklómon a kötés folyton lecsúszott és irritálta a fölötte levő ruházat), meg még eső is lett ... de úgy jöttem, mint akinek kötelessége, szívbeli kötelessége...

a képek  fele megtekintése után zsúfolódva vártam, hogy a jegyem megkaphassam a megnyitóra illetve a koncertre, aztán kiderült, hogy a postán elsőbbségivel már hét elején megkapott boritékban lapult , a színes kis plakátok alján  két tiszteletjegy is...

megnéztem hát a kiállítás másik felét is... a képeken tükröződtek a valóságos zsinagógarészletek, ablakok... keveredve a festettekkel...



aztán ki, körbecsodálni az újjáépített épületet, fotózni a két rossz gépemet cserélgetve, mert szerencsére az eső is elállt...


a tiszteletjegyem a jobb oldalsó hajó 6. sorába szólt, pont az oldalajtónál, már előbb megtekintettem, s gondoltam (a fájós , szintén megsérült lábaimmal) bemegyek a templomba, vissza,  oldalt, de egy piros blézeres  nő ebben megakadályozott



mert hogy ott a nagykövet fog bemenni - mondotta szigorúan... (egyszerű földi halandónak nem szabad)

(emlékszem, milyen barátságos jelenség volt Makón, a Pulitzer napon, a nagykövet, és milyen természetesen közlekedett a koronától a múzeumig pl...  de hát  nem rajta múlnak az ilyen -protokolláris  ill. biztonsági - dolgok...vagy mik, bár az érdekében, jaj, csak mért pont ellenem?)

úgyhogy - okos enged -  fájós lábaimmal visszamentem a főbejárathoz és ott léptem be, újra, most már nem volt olyan nagy össze-vissza zsúfoltság, többnyire mindenki elfoglalta helyét... telt ház volt...a protokolláris vendégek később érkeztek... valóban oldalt, a piros blézeres (feleslegesnek tűnő)futkározása közepette



többen voltak, középen az első sorokban, a hitközségi elnök név szerint felsorolta , köszöntette őket, (a mi polgármesterünk nevét is hallottam, bár nem láttam... meg a végén díjakat adtak át a rabbival, s többen - korlátozott időtartamban , de megszólaltak



a nagykövet gyönyörűen  ...megint gyönyörűen, arra utalt, hogy lelke van a templomnak... s felmutatott a fölötte levő jelmondatra is (szeresd felebarátodat, mint tenmagadat) -a szegedi polgármester szép és tartalmas szavakban méltatta a szegedi zsidóság érdemeit visszatekintve a múltra (Szeged árvíz utáni újjáépítésében végbevett szerepükről is (őseim helyett , nevében ki is húztam magam...)

az Illényi  koncert vegyes volt, de a (múltkoriban felfedezett Chaplin féle Smile elhangzott itt is, különleges feldolgozásban, mosolyra késztetőn valóban, meg a barátság fontossága is egy közösen elénekelt Máré Péter dallal felidézve a "régi boldogságot is"

jó hangulatban siettem a fél 9es buszhoz, ), a dédapám építtette ház előtt elhaladva, még közben írtam egy sms-t a lányomnak is, épp altatta az unokámat)....

egy kicsit én is felavattam a zsinagógát.. a zsinagógánkat

tán helyettük is




18 megjegyzés:

  1. Milyen jó, élettel teli beszámolót írtál! Személyességénél fogva is jobb, mint a Délmagyar tudósítása. Nagyon tetszik a kupolákat festő hölgy tárlata. A lap fotósának terjedelmes galériáját ide linkelem, sok ismerős arcot lehet fölfedezni! http://www.delmagyar.hu/kepek/atadtak_a_felujitott_zsinagogat/2054239/3223194/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szándékos is volt, jó objektiv tudósitésok olvashatók a médiában, kikereshető , kösz , hogy idelinkelted helyettem is a délmagyar remek galériáját (A gb-on meg is tettem... a többit is)

      Törlés
  2. Gyönyörű lett kivülről! Hát még ha a belső tér felújítását is sikerül hamarosan megvalósítani!
    Egy valamin csodálkozom a Délmagyar képei láttán: hogy lehet, hogy annyi résztvevő, férfi és nő fedetlen fejjel bemehetett? Annak idején egyszerű turistaként az előtérben az őr arra kényszerített, hogy bekössem a fejem, G. pedig kinn maradt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a belső rekonstrukció sajnos még bzonytalaan, támogatás eddigi hiján,
      a nőknek már nem kötelező a fejet befedni ,(edddig se, csak az asszonyoknak,
      illett, istentiszteleteken), a férfaknak viszont kellett volna - a meghivó szövegében szerepelt is szokott is lenni az előcsarnokban, amit odaadnak, de most egy kis kezdő kislány volt a bejáratnál (ma volt első napja - és olyan nagy volt a sürgés-forgás , hogy elmaradhatott (a kiállitás az előcsarnokban volt, ott nem kell még...)

      Törlés
    2. na most direkt megnézem a belső fotókon a fejeket... nekem u.i. nem tűnt fel hogy fedetlenek lettek volna (én is másra figyeltem), de a megszólalókon biztos volt kapedli, mindegyiken

      Törlés
    3. hát én úgy látom, hogy a többség fején volt volt, egyetlen egy számot hozott át (egy kéthegedűs folklorisztikus szlovén eredetű? dallamot) onnan...

      Törlés
    4. Ezelött több mint 15 évvel történt...

      Törlés
    5. kitörlődött javitáskor ez a szöveg kb, hogy kicsik a kapedlik, s ha feketék, besimulnak a hajba, ezért nem mindig látszanak, de a többségnek volt a fején, viszont azon csodálkozom, hogy a zenészek fején nem!s ráadásul - bár a programjuk eklektikus volt (igaz, a templom is az), viszont egyetlen zsidó számot se hoztak, Illényi Katica klezmer múltja ellenére, csak a fentit..

      Törlés
    6. Tudod, illett volna zsidó számot is előadni, ha már meghívták... Már csak tiszteletből is.

      Törlés
    7. mondom, hogy egy szám volt...de hát már nem klezmer zenész (hanem mindenféle)én még a Hegedűs a háztetőn szinpadán láttam a Madáchban...ragyogó volt, s jobb sorsra érdemes, de neki ez lett az útja... kár hogy a Koncz koncert (ami 7-én lesz, és tegnap volt a Dohányban nem ekkor volt- bár ő se közvetlenül zsidó számokat ad elő, de a hangulata, atmoszférája ideillőbb lett volna, az alkalomhoz - meg az énekesi habitusa), vagy a Szegedi Szimfonikusoknak lesz (ingyen!)koncertje , a Házavatás szimfóniával nem soká,itt, azt is jobban ide tudtam volna képzelni, az alkalomhoz

      Törlés
    8. Lehet, hogy megbeszélték a templom vezetőivel a műsort, és így állították össze, végül is nem vallási, hanem társadalmi összejövetel volt, és így találták helyesnek. Bár, amit fölsorolsz, az is mind helyénvaló lett volna.

      Törlés
    9. nem hiszem..., új műsoruk lett januárra, az volt a plakáton is - bár nem részletezve. nem akarok erős kifejezéssel élni, de legtalálóbbnak azt érzem, hogy "szedett-vedett" volt.

      Törlés
    10. ja, és nem csak "zsidó" szempontból, mindenképpen.

      Törlés
  3. Szívesen ott lettem volna én is. Betervezem a zsinagóga megtekintését, és ha ténylegesen el is jutok Szegedre, majd úgy fogom végignézni a felújítást, hogy gondolatban üzenem Debrecennek: ez ebben a városban is megtörténhetett volna, ha nem hoznak rossz döntést az akkori politika hatalmasai, akik úgy döntöttek, hogy lebontatják a romjaiban is csodálatos Petőfi téri zsinagógát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, ezt nem is tudtam! a mi makóinkat is... (65-ben), pedig még csaka romos se volt.

      Törlés
  4. most figyelmeztetett a hitközségi elnök, hogy nem újraavatás volt ez, csak átadás, (mert csak a külső szépülhetett meg, a belsőre nem kaptunk pénzt, s csak a távlati remény él)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szóval megint, ezt is túldimenzionáltam(?) :(

      Törlés
  5. gyönyörű,kivül,belül,szépek a ,kiállitott képek,lelke van az egésznek,fenkölt érzés látni

    VálaszTörlés