2017. szeptember 12., kedd

hagymafesztivál sok mindennel s kevés hagymával

idén a hagymafesztivál 3 napot tartott, lefoglalta a 43-as országút jó részét is,


a szökőkút környékét sétányostul,



és több helyszínen, két színpadon is zajlottak a különböző programok, főleg zenések, minden este nagykoncert (Tóth Gabi, Edda, Ocho Macho),




első nap délután a makói gimistákból alakult rockzenekarba hallgattam bele, nem eredeti, de jól zenélnek,,,



második napon d.u. esőben is elvarázsolt Farkasházi Réka  a tintanyulával , meg a bájával, közvetlenségével, nem is annyira a hangjával, de azért megvettem a   Bumm Bumm CDjét unokámnak.....


utolsó nap d. u Oszvald Marika varázsolgatta a nagyobbakat, főleg a férfinépséget megcélozva, de mintha fiatalabbat akarva játszani mint amennyi,(ráragadt szubrettsors?) bár most csak egy cigánykereket adott...de kedvességet azért ő is, ha szigorúan meg is tiltotta a kamerák használatát a fellépése legelején, én épp közben, s addigra már exponáltam (leloptam, bocs)



külön zöld térség volt  remek népi és eredeti játékokkal a gyerekeknek,


 

egy volt tanítványom csinált külön mesekertet a gyerekeknek, csodásat..


.volt egy csomó színes lufi a fák közt,



állatsimogatás, pónilovaglás,



eszemiszom , kézműves vásár különféle termékekkel,



na és végre az utolsó nap alkonyóráján, megláttam egy  kosár makói hagymát is!



de , igaza van lányomnak, -elküldtem nekik, főleg unokámnak címezve, a gyerekjétékok fotóit, mondta is, hogy oda akar jönni, ahol ilyen gyerekdolgok vannak-, szóval a hagymafesztivál nemhagymaságáról mondja lányom okosan, hogy ennek a hagymafesztiválnak úgy lehet nevében hagyma a jelző, mit ahogy a hagymaház is (kultúrház meg mozi és jórég semmi köze a hagymához, sőt ugye legújabb időkben a fürdőt is a hagymáról nevezték el hagymatikumnak

és akkor én miért is sértődtem meg mindig, amikor nem Makón jártamban, ha megtudták, hogy onnan jöttem, rögtön a hagymáról kezdtek érdeklődni - mutatván húdejónak hitt értesülésüket, mármint hogy Makó - Hagyma

valójában alig van Makón hagyma, nem csak a fesztiválon hiánycikk

nade kit érdekel---  igaz első nap délelőtt a szakembereket talán , nekik volt u.n. gazdaköri találkozójuk

de embertömeg vigadott, hagyma nélkül is...

ital több fogyott, mint máskor (egyébként az utóbbi időben ez fel is tűnt, hétköznapokon is)

a koncerteken őrjöngött a nép, gondolok fóleg az Eddára, amin annyian voltak,hogy csak a tömeget láttam a színpadot nem is, és nem tudtam kiszabadulni , mikor pedig szólt a telefonom...)persze nem hallottam, csak láttam a hivást és visszasmseztem, hogy újabb esetén kimegyek, de nem tudtam)



de még a gyerekek is élvezték , nem csak a játékokat, az atmoszférát(késő estéken... de én ezt nem is értem,: kisgyerekek az éjszakában...fülsiketitő zajban, emberforgatagban, de mint nagyon sok mindent nem, amit most nem fogok ünneprontásként felsorolni,....kikopok a világból, ebből a megváltozottból, kifordultból, de nem vagyok biztos benne hogy neki van mindig igaza, de hogy ő győz, az szinte biztos...

ez az esztelen "igy mulatunk, úgy mulatunk".... nekem nem megy (sose is ment)

(jaj, de ezt nehogy megtudják a makaiak, mert akkor aztán tényleg lesz nekem nemulass!) - mindenki odavolt a fesztiválért, hogy ilyen évtizedek óta nem volt! - és van benne valami. ilyen nem...


"jó, jó, jó, jó de jóó nekem " - ahogy Ocho Macho is megmondta és el is énekeltette.velünk.....

na jó - maradjunk ennyiben... én is dúdolom:


s ez tényleg jó!

4 megjegyzés:

  1. Én meg főleg azt néztem a fotóidon - jó adag irigységgel, bevallom - hogy még mindig olyan nyáriasan öltöznek az emberek, késő este is... Itt ma 16° van (nappal!) és már a hónap eleje óta gyakran esik, zuhog, de legalabbis csepereg... Száraz nyár után...

    VálaszTörlés
  2. rajtm este volt egy farmerblézer is a nadrágjához- de nappal csak egy könnyű fehér blúz. de ez már nem nyár - nálunk se és néha eseget is, ha süt is a Nap,bágyadtan

    örüljünk, hogy nincs Irmánk!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egyébként ezért is szeretem a fotózást. mi minden leolvasható róla, utólag is, amit észre se veszünk a valóságban, vagy akkor épp nem arra figyelünk, vagy számunkra nem az fontos...

      Törlés
  3. a fülsiketítő zaj szinte lételem, megszokott környezet lett mostanában,- az alkohol pedig elengedhetetlen bulikellék-, (én nem tudom elfogadni, nekem a gőz leeresztéséhez valami egészen más kell elsősorban csend) nem hiszem, hogy ez a korral függ össze

    VálaszTörlés