2023. december 14., csütörtök

hanuka koncert a Rumbachban (Timivel)




vasárnap a chanuka 4. gyertyájának gyújtásakor a Rumbach zsinagógában Palya Bea és barátai szerepeltek. Köztük, a zenészek közt, lányom, mint költő



ő irta és mondta az összekötő szöveget az énekszámok közé



mint olvasom, nagyon kötőiek és filozófikusak voltak ezek a szövegek , 

olyannyira , hogy  (inkább idézek):


"A Bíró Eszter által szervezett HanukaFeszt programsorozat kiemelkedő eseménye volt ez a koncert, amelynek különlegességét nemcsak az énekesnő és a vele fellépő művészek profizmusa adta, hanem Turi Tímea költő jelenléte is. A rangos Magvető Kiadó főszerkesztője filozofikus, ugyanakkor érzelmes ünnepi összekötő szöveget írt és mondott el a színpadon a dalok között. Ha javasolhatunk valamit: nagyszerű volna, ha egy zsinagógai esztendő leforgása alatt egy-egy koncerten közreműködne Turi Tímea, hogy minden zsidó ünnephez kapcsolódóan szülessenek ilyen szövegek. Akár még kötetet is ki lehetne adni ezekből."

(A javaslat el van vetve, ami a könyvet illeti, azt mondta lányom más az elmondásra szánt szöveg és más a megirt, a könyv)

de mit csináljon az, aki nincs abban a szerencsés helyzetben , hogy hallhassa?!

persze, nekem utólag elküldte a szöveget -amit nagyon élveztem, és meg is kellett szakitanom zene hiján a saját szüneteimmel -annyira szépek és tömények, de nem hozhatók nyilvánosságra...)természetesen)

a megjelent fotókból viszont rakok(raktam) föl :)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése